Közel 1000 rekordfogást regisztráltak az RSD-n 2023-ban, írta összefoglalójában az RDHSZ. Az utolsó, 996. kapitális halat december 28-án hitelesítették. Ez a szám a 2022-esnek több mint két és félszerese. Ennek tudatában nyugtázhatjuk, hogy a vízben bőven van gigantikus méretű békés és ragadozóhal egyaránt!
Több rekordhalról számolt már be magazinunk, mely az ország egyik legnépszerűbb vízterületéhez köthető. A tavalyi évben Duna-ági és országos rekordok egyaránt megdőltek itt. Példaként felidézhetjük az új hazai csúcsnak számító compót, a vízterület legnagyobb harcsáját, csukáját és busáját,melyekről korábban írtunk. Ezutóbbiból különleges színnel rendelkező egyedek is horogra akadtak.
De több kapitális (egy, az RSD új rekordjának számító) ponty, amur és süllő is kifogásra került 2023-ban a “Kisdunán”, amiről említést tett oldalunk is.
Hihetetlen tavaszi széria
A tavaszi hónapok, különösen az április és a május kiemelkedőnek szímtott a kapitális fogások tekintetében.
2023 áprilisában hónapban 147, míg májusban 258 igazolólapot állított ki a Szövetség.
Ez feltételezhetően az időjárási és vízviszonyok együttes pozitív alakulásának köszönhető. Korábban ezek a számok egy egész év alatt jöttek össze, amiket tavaly tavasszal sikerült produkálniuk a sporttársaknak.
Még nagyobb számban domináltak a nagypontyok
A 886 hitelesítő dokumentum majdnem 90%-a már lefedte a fogások teljes volumenét, amely 18,6 kg-os átlagsúlyhoz kapcsolódik. Az amur halak száma enyhe csökkenést mutatott, idén 52 növényevőt regisztráltunk a tavalyi 64 után, átlagosan 21,1 kg-os súllyal. A compó hal továbbra is a harmadik helyen végzett 23 hitelesítéssel 2023-ban, ami jelentős növekedés a tavalyi 15-höz képest. A ragadozó halakat ezúttal is a csuka képviselte a legtöbb esetben, 10 hitelesítéssel, melyet a harcsa és a süllő követ 6-6 fogással.
Az év elején a sorozatos vágótok-fogások hozták a rekordlista legnagyobb meglepetését; ezt a ritka fajt négyszer jegyeztük fel.
Valószínű, hogy három különböző egyed jelent meg az RSD különböző szakaszain, és róluk április óta nem érkezett friss információ. Négy jól formázott buszkereszt is felkerült a rekordlistára, a négy kapitális dévérkeszeg mellett, míg a balinok kategóriáját mindössze egy példány gazdagította. Természetesen az összes a rekordlistán szereplő hal szabadon engedték, ez a listára kerülés alapfeltétele.
Fókuszban a nagypontyok védelme
“Tavaly is kiemelt fontosságú volt a 2019 óta működő nagypontyvédelmi programunk, melynek keretében 695 jelölt egyedet regisztráltunk az év folyamán. Közülük 513 hal 2023-ban kapott chipes jelölést, vagyis a kapitális pontyok utánpótlása folyamatos. Tovább gyarapodott a többszörös fogások száma: most már olyan ponty is szerepel az adatbázisban, melyet hét alkalommal hitelesítettünk! A sokszor rögzített pontyok értékes adatokat szolgáltatnak a halak növekedéséről és vándorlásáról.” – olvasható a Szövetség összesítőjében.
Hogy miért volt 2023 a rekordok éve?
“Nemcsak a bejelentések kiemelkedő száma miatt, hanem azért is, mert több kategóriában megdőlt a Duna-ági abszolút rekord, a compó esetében pedig egyben új országos rekord is született, az RSD tehát visszavette az őt megillető első helyet a compók listáján. Lássuk a legnagyobb fogásokat halfajonként! ” – folytatják.
Pontyok
“Három olyan pontyot is regisztráltunk 2023-ban, melyek átlépték a 30 kg-os álomhatárt. Már bőven túl voltunk a tavaszi nagyhalas szezonon, amikor bombaként robbant a hír,hogy
a Duna-ág közel ötéves abszolút pontyrekordja a múlté lett: egy júniusi hajnalon a Somlyó-szigeten Polyák Attila horgásztársunk egy 32,93 kg-os, 94 cm hosszú hibátlan pikkelyes pontyot fárasztott ki mindössze 15 perc alatt.
A képzeletbeli dobogó második fokán a rutinos dömsödi bojlis horgász, Boros Gyula május közepén fogott pontya áll 31,05 kg-os súllyal. A tavaszi hihetetlen nagyhalas időszakot jellemzi, hogy egy nap kellett a következő 30 pluszos pontyhoz: Pokornyik Csaba horgásztársunk 30,85 kg-os pikkelyesét Ráckevén terelte szákba.”
Amur
Az amurok közül egyetlen harminc pluszos példányt regisztráltunk: Nyerges József gyönyörű június végi torpedója 32,19 kg-ot nyomott a mérlegen, 107 cm-es hosszal. A Somlyó-szigeten akasztott hal tigrismogyoróval csalizott szereléket vett fel. Második helyezett amurunkat októberben hitelesítettük. A 27,91 kg-os makádi fogás Bán Szabolcs nevéhez fűződik, aki gyermekkora óta az RSD rekordlista állandó résztvevője. Ezt a növényevőt fagyasztott kukoricával csapta be. A harmadik helyezett amur alig kisebb: Bodor István Márk Somlyó-szigeti halának igazolólapjára 27,66 kg-os tömeg került, a sikeres csali tigrismogyoró volt.
Harcsa
Nem telik el szezon kapitális harcsafogás nélkül, ezúttal
az abszolút Duna-ági harcsarekord is megdőlt. Október 7-én Szigetcsépen Dani Tamás
bodorkával csalizott stupekes szerelékére rabolt rá egy 74 kg-os, 215 cm hosszú bajszos matuzsálem, melyet 25 perces fárasztás után sikerült kiemelni. Ez a harcsa egy 12 éves rekordot döntött meg! A felső szakaszról is érkezett bejelentés nagy harcsáról: Az 57 kg-os, 187 cm hosszú szigetszentmiklósi ragadozó március végén Maros Csaba stupekes szerelékét vette fel, szintén élő bodorkával csalizva. Áprilisban több nagy harcsafogást is regisztráltunk, listánk harmadik helyezettje Sipos László ráckevei hala lett, ami 45,2 kg-os súllyal és 154 cm-es hosszal került az adatbázisba.
Érdekesség, hogy ezt a harcsát körforgó villantóval sikerült becsapni.
Süllő
2023 nem a nagy süllők éve volt, de ebből a fajból is születtek szép fogások. Az év legnagyobb süllője október végén Szigethalmon egy wobblerre rabolt rá.
A Benke György nevéhez fűződő igazolólapra 9,25 kg-os súly és 88 cm-es hossz került.
A Gubacsi hídnál már több szép süllőt regisztráltunk, 2023 második legnagyobb tüskéshátúja is itt került szákba január közepén. Andrási Bence gyönyörű hala 9,02 kg-ot nyomott a mérlegen, hossza pedig 86 cm volt. Fiatal rekorderünk, Bán Szabolcs a rablóhalas horgászatot is profi szinten űzi: 7,7 kg-os, 80 cm-es süllője augusztusban egy gumihalat vert le Makádon.
Csuka
2023 másik nagy szenzációja az abszolút Duna-ági csukarekord megdöntése volt november 4-én.
Bréda Denis hatalmas krokodilja a Somlyó-sziget Dömsöd felé eső végén egy élő csalihalas úszós szereléket vett fel, súlya 13,13 kg volt, 103 cm-es hosszal.
Ez a hal több mint egy kilóval haladta meg a három évvel korábban regisztrált csukarekordot. Még egy 10 kiló feletti csukafogás született 2023-ban: ez a 10,8 kg-os ragadozó dévérkeszeg szeletet kívánt meg a taksonyi szakaszon május közepén, kifogója Mundtner Ferenc volt. A Francia-öböl híres csukái közül került ki listánk harmadik helyezettje, Kővári Péter Csaba hala 9,28 kg-ot nyomott a mérlegen október végén, a sikeres csali gumihal volt.
Balin
Balinból mindössze egyet regisztráltunk 2023-ban, ezt a halat
Benke György, a tavalyi legnagyobb süllő kifogója jelentette be. Az 5,43 kg-os ragadozót wobblerrel pergetve
csapta be augusztusban a dunaharaszti szakaszon.
Busa
A busák közül csak a szabályosan akasztott példányokat hitelesítjük, 2023-ban négy ilyet jegyeztünk fel. Az így fogott busák Duna-ági rekordja is megdőlt 2023-ban. Kifogója ki más lenne, mint
Bán Szabolcs, aki kuttyogatás közben „botlott bele” egy 69 kg-os, 120 cm hosszú óriásba
júliusban Makádon, a csónakos fárasztás 30 percig tartott.
Egyéb halak
Az egyéb halak kategóriájában több szenzációs fogás is született az elmúlt évben. A sok szép compó közül
a legnagyobb a hivatalos országos rekordlista élére került 3,48 kg-os súllyal, Szabó Krisztián jóvoltából.
Ez a gyönyörű haldoktor októberben a Rózsa-szigetnél egy bojlis szereléket vett fel. Dévérkeszegből is Duna-ági abszolút rekord született: május közepén Dunavarsánynál egy
3,3 kg-os, 52 cm hosszú öreg keszeget terelt szákba Bagi István
horgásztársunk wafterrel csalizva. A már említett különleges vágótok-fogások legnagyobbika Hanol Dénes nevéhez fűződik, ez a 2,92 kg-os 66 cm hosszú hal pop-up csalit vett fel a makádi Ezüstpartnál január elején.
A rekorderek jutalmazása sem maradt el
Az említésre méltó 2023-as nagyhalas idény az elismerésben is tükröződik: 44 horgásztársunk sikeresen fogni tudott kiemelkedően nagy halat, amiért biztosított a 2024-es területi jegy.
Ez a létszám több mint kétszerese az előző évinek.
Január 21-én hagyományos jutalomjegy-sorsolásunkat tartottuk, amely során további 50 rekordlistás horgásztársat választottunk ki, akiknek jár az éves ajándék területi jegy. Ebben az esetben 431 név került a kalapba, vagyis a merítőszákba. Az alábbi táblázat összefoglalja a 2023-as rekordfogásokat, kiemelve a díjazottakat, majd a táblázat alatt néhány érdekességet találhatsz az elmúlt év nagy halairól szóló statisztikai adatok között.
Táblázatba foglalt összesítő eredmények, statisztikák az RDHSZ eredeti írásában találhatóak.
Gratulálunk az eredményekhez, és hasonlóan sikeres 2024-es évet kívánunk minden sporttársnak!
(Forrás: RDHSZ, Képek: RDHSZ)