#talaljfogast
Image default

Horgászfelszereléseket és csónakmotorokat fosztogató bűnbandát kapott el a ráckevei rendőrség

Horgászfelszereléseket és csónakmotorokat fosztogató bűnbandát kapott el a ráckevei rendőrség

A ráckevei rendőrök bravúros nyomozás során számolták fel azt a hatfős társaságot, amelynek tagjai a gyanú szerint 70 bűncselekményt követtek el a környéken – számolt be róla közösségi oldalán a Pest vármegyei rendőrség.

809185346 1463799405613756 6955869211291206587 n

Mint írták a bűnözők „mindent is vittek”! A gyanúsítottak főleg lakókocsikba és pavilonokba törtek be, a zsákmányuk pedig meglehetősen változatosra sikerült: horgászfelszerelések, csónakmotor és robogó, autórádió, hangszórók és fűkasza, kávéfőző, üdítők, alkohol…és még egy flakon hangyairtó spray, sőt egy Peugeot jobb első kereke is a bűnözők kezében landolt!

A Ráckevei Rendőrkapitányság üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

A banda három dömsödi tagját a bíróság letartóztatta, míg három társuk szabadlábon védekezhet.
Az eljárás jelenleg is tart: a rendőrök folyamatosan azonosítják a lefoglalt tárgyak tulajdonosait és kutatják fel a további sértetteket.

(Forrás: Pest vármegyei rendőrség)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Szerencsét hozott a barátnő, egy tucatnál is több halat fogott Tisza Balázs az új módszer tesztelésekor!

gyilkosbalna

Komoly szennyezés érte a Rákos-patakot

gyilkosbalna

Szenzációs, 78 centis balin verte le a holland horgász műcsaliját!

gyilkosbalna
#talaljfogast
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.