#talaljfogast
Image default

A harcsa és süllő mellett szilvaorrú keszeg is került a KHESZ vizeibe

A harcsa és süllő mellett szilvaorrú keszeg is került a KHESZ vizeibe

A KHESZ az elmúlt időszakban több vízterületen is haltelepítést végzett, melynek során értékes őshonos, egyben horgászati szempontból jelentős fajok kerültek vizeinkbe – számolt be róla közösségi oldalán a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége.

657331634 1298169065745457 9213163166701274054 n

Mint írták, több ütemben, több helyszínen folyóvizeinkben szilvaorrú keszeggel és harcsával, míg pár holtágunkban süllővel bővítettük a halállományt. Ragadozó halfajok tekintetében terveik szerint idén a frekventáltabb vizek szerepelnek, azonban süllőből most a termelő összes készletét felvásárolták.

Bíznak benne, hogy a kihelyezett halak jól alkalmazkodnak új élőhelyükhöz, és sok örömet szereznek majd a horgászoknak.

Februárban kezdték meg a KHESZ vizeinek 2026. évi haltelepítését

Csütörtökön délelőtt háromnyaras pontyok telepítésével megkezdték az idei halas szezont, ez alkalommal 4600 kg mennyiségben – számolt be róla közösségi oldalán a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége.

2026-ban összesen pontyból 240.000 kilogrammot terveznek kihelyezni a KHESZ kezelésében lévő vízterületekre.

Mint kiemelték, telepítéseikben a legnagyobb arányt a ponty teszi ki, azonban az utóbbi években évente 12 halfaj egyedei kerültek a Körös-vidék vizeibe.
A KHESZ vizekben a pontyok visszafogási aránya 70-75 százalék körül alakult, tapasztalataik alapján a hároméves, azaz elvihető pontyok szintén több mint 70 százaléka a telepítést követő két-három héten belül kikerül a víztestekből.

Ezért is tartják továbbra is fontosnak az egy- és kétéves korosztály telepítését, még ha a horgászat során sokszor zavaró tényező is.

A horgászigények és elvárások kielégítése mellett törekszenk a halfauna diverzitásának megőrzésére, így a ponty mellett idén is legalább 11 halfaj telepítését tervezik.

A most telepített pontyok néhány holtágba, tavaikba és csatornába kerültek. Ponty telepítés időjárástól függően legközelebb március első hetében lesz.

47 ezer kg ponty telepítésével kezdte meg az idei évet a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség is

2026-ban korábban kezdik a tavaszi telepítéseket! – számolt be róla közösségi oldalán a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség.
Kiemelték a bejegyzésükben, hogy a Makádi Tógazdaság 6. sz. tavának lehalászását 2026-ban rendhagyó módon február utolsó hetére tervezik, az RSD és mellékvizeinek első tavaszi telepítésével egybekötve. A korai lehalászás oka a Nagy-Dunán várható árhullám és a tógazdaság kerítés-rekonstrukciós munkálatainak ütemezése.

Idei első telepítésük keretében a tervek szerint a főág nyolc helyszínére 35.000 kg horogérett háromnyaras pontyot szállítanak ki, hat különböző mellékvizük pedig 12.000 kg ponttyal gyarapszik, a teljes mennyiség így közel 50 tonna lesz. A tavaszi halasítás második ütemét – további mintegy 25.000 kg ponttyal – a Dömsödi Tógazdaság lehalászatából tervezik teljesíteni, várhatóan március-április hónapban.

Az első ütem várható helyszínei és mennyiségei megtekinthetőek ezen az oldalon: https://www.rdhsz.hu/…/1248-2026-tavaszi-elso…

Állományfelmérés és haltelepítés történt a Velencei-tavon is

Az elmúlt hónapokban sajnos nem történt érdemi pozitív változás a tó vízszintjében. A téli hónapok alatt az időszakosan befagyott és hólepellel fedett felszín szerencsére nem okozott bajt, halpusztulás nem történt ezen időszakban – számolt be róla a MOHOSZ Velencei-tó.

Állományfelmérés és haltelepítés történt a Velencei-tavon

Az őszi 64 cm-es vízállás a téli, mérsékelt mennyiségű csapadékok hatására mostanra mindössze 80-81 cm-ig tudott emelkedni. Volt már ugyan ennél szárazabb téli időszak is, azonban a mostani vízszint a mérsékelt javulás ellenére is – évszakos összehasonlításban – sajnos folyamatosan rekordalacsony szinten mozog, azaz a mérések kezdete óta egyetlen évben sem volt a mostani hónapokban ilyen alacsony.

A helyzet tehát továbbra is elég szomorú, a vízállás helyzete nem túl reménykeltő az idei évre nézve, bár maguk a vízminőségi paraméterek, – halgazdálkodási szempontból vizsgálva, figyelembe véve a tó sajátosságait – legalábbis egyelőre nem néznek ki rosszul.
Az őszi alacsony vízállás miatt elhalasztott állományfelmérést az ahhoz képest nagyobb vízmélységeknek köszönhetően a múlt héten sikerült megkezdeniük és a tervek szerint a következő 2-3 hétben az állományfelmérő halászatokat folytatni fogják a tavon.

Ponty van, keszeg nincs

A felmérés közben fellelt ezüstkárász példányokat minél nagyobb arányban igyekeznek megszákolni és eltávolítani a tóból annak érdekében, hogy az igen jelentős arányú jelenlétük valamelyest csökkenjen.
Az eddigi tevékenység során (4 nap alatt) összesen 400 kg inváziós idegenhonos ezüstkárászt sikerült eltávolítani a tóból. Az egyedek átlagtömege 8-10 dkg volt, vagyis ez több mint 4 ezer példányt jelentett.
Az eddigi eredmények, bár ragadozókkal, dévér- és keszegfajokkal még sajnos nem sikerült találkozniuk, mégis viszonylag pozitívak, mivel az inváziós faj erős jelenléte mellett komoly mennyiségű ponttyal – elsősorban növendék korosztályokkal – találkoztak, mellettük pedig növekvő arányban találkozni vörösszárnyú keszeggel, sügérrel, bodorkával és küszökkel is, vagyis a tavalyi évhez képest eddig némileg javuló tendenciát mutat e fajok jelenléte. Az említett fajok mellett naphallal és razbórával is sikerült találkozni a tóban.

Természetesen a kutatóhalászatok során fogott őshonos fajok visszaengedésre kerülnek, míg a nem őshonos fajok példányai nem.
Mint írták, a horgászati lehetőségek javítása, a fajszerkezet arányának módosítása, valamint az ezüstkárászok eltávolítása miatti tóban felszabaduló élettér betöltése érdekében a jövő héten (előreláthatólag szerdán) haltelepítést terveznek.

Jelenleg az egyetlen szóba jöhető, telepítésre alkalmas őshonos halfaj a ponty, melynek megfelelően

összesen 7500 kg háromnyaras pontyot (várhatóan 2 kg átlagtömeg körüli) terveznek kihelyezni a Velencei-tóba

a megszokott és jelenleg kihelyezésre alkalmas telepítési helyszíneken (ezek várhatóan: Dinnyési hullámtörő, Sukoró hajóállomás, Velencén az Északi strand melletti móló, esetlegesen az Evezőspálya, valamint útviszonyoktól függően a Gárdonyi-félsziget).

Nem túl biztató a helyzet, ezt igazolja az állományfelmérés

 

A további telepítések kérdése a későbbiekben alakuló helyzettől függ. Ha extrém csapadékosra fordulna az idő és emelkedni tudna érdemben a vízszint, továbbá nem jelentkeznek jelentősebb halpusztulások, akkor szeretnék folytatni a telepítéseket is. Egyelőre ennek a realitása sajnos nem túl magas, hiszen nagyon jelentős mennyiségű vízmennyiség hiányzik a tóból (tízmilliós nagyságrendű köbméternyi). Ennek ellenére nem teljesen reménytelen a helyzet, az elmúlt évtizedek adatai alapján volt néhányszor példa olyan extrém csapadékos tavaszi-medárdi időjárásra, ami megmenthetné a tavat az újabb abszolút negatív vízszintrekordoktól – legalábbis ideig-óráig.

A tervezett telepítés részleteiről, pontosabb menetrendről várhatóan hétfő délután-kedd délelőtt tudnak tovább tájékoztatást adni – tették hozzá.

(Forrás: Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Mindössze fél kilóval, összesen 6,1 kilóra nőtt az egy főre jutó éves halfogyasztás hazánkban 10 év alatt

gyilkosbalna

Hány napot tölt egy átlagos magyar horgász a parton? Lássuk a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia kialakításához szükséges felmérések eredményeit!

szurkeharcsa

25 kilós pontyot fogott Réka az RSD-n!

gyilkosbalna
#talaljfogast
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.