#talaljfogast
Image default

Bőven lesz csuka Pécsen, több mint 2 mázsát telepített a Szövetség

Bőven lesz csuka Pécsen, több mint 2 mázsát telepített a Szövetség! Javában zajlanak a késő őszi haltelepítések, a baranyai horgászok nagy örömére a Pécsi-tóba is jelentős mennyiség került.

A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége (HEBMESZ) honlapján számolt be arról, hogy telepítés keretében a hét elején csukákat helyeztek ki a Pécsi-tóba.

A Szövetség 226 kilogramm két nyaras csukát helyezett a kedvelt horgászvízbe.

A Szövetség tájékoztatása szerint a kihelyezett halak még nem érik el az alsó kifogható mérethatárt. Ez a Pécsi-tavon szigorúbb az országosnál, tehát az érvényben lévő szabályozás szerint 50 centiméter – hívták fel a figyelmet. A HEBMESZ egyúttal arra kéri a horgászokat, hogy a halakkal, a szabályok betartása mellett, kíméletesen bánjanak.

A Velencei-tóba is bőven jutott csuka

Az őszi haltelepítések múlt héten csukatelepítéssel folytatódtak – írja a MOHOSZ Velencei-tó közösségi oldalán.  Örömhír, hogy az előre jelzett 200 kg-nál több csuka lett. Így összesen 300 kg növendék, zömében 1 nyaras korosztályú példányt sikerült beszerezni a Dinnyési Tógazdaságtól és a tóba kihelyezni.
A TELEPÍTETT HALAK ÁTLAGTÖMEGE 40-50 DEKAGRAMM KÖRÜL ALAKULT. TESTHOSSZ SZERINT 20-50 CENTIS PÉLDÁNYOK, ZÖMÉBEN KIFOGHATÓ MÉRET ALATTI PÉLDÁNYOK.
A telepítés a Szúnyog-szigeti Pákozd hajóállomásnál történt ezúttal. A tó többi részébe a későbbre ígért csukatételek fognak kikerülni- Lehetőség szerint minél több partszakaszon és várhatóan a következő hét utáni időszakban – írták.

A kihelyezett csukaállomány kezdeti védelme érdekében
A TELEPÍTÉS HELYSZÍNÉN IDEIGLENESEN RAGADOZÓFAJOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS HORGÁSZATI KORLÁTOZÁS KERÜLT BEVEZETÉSRe
A Szövetség közölte továbbá, hogy ha a beszerzési kínálat is lehetővé teszi, akkor összesen 3000 kg növendék korú csuka telepítését tervezik az ősz folyamán. A tervezett telepítés az Agrárminisztérium által, utólagos finanszírozásos rendszerben is támogatásra kerülő őszi Velencei-tavi Visszatelepítési és Állomány-fejlesztési Program keretében valósul meg.

(Forrás: Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége (HEBMESZ)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Vajon tényleg csukák harapták meg a fürdőzőket Németországban?

szurkeharcsa

“Hogyan bánjunk kíméletesen a halakkal?” – Károly Attila írása

gyilkosbalna

Kiszáradt egy 100 hektáros tó a Dél-Alföldön

gyilkosbalna