#talaljfogast
Image default

Megtartotta éves közgyűlését a MA-HAL

Megtartotta éves közgyűlését a MA-HAL.

A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) általános célja, hogy javítsa Magyarország területén a hal termékpálya szereplőinek a versenyképességét. Emellett ellássa a halászati és akvakultúra ágazat szakmai érdekképviseletét és hosszú távon elősegítse a hazai haltermelés fenntarthatóságát. További célja, hogy elérje a halgazdálkodási tevékenységet végzők szakmájának kedvezőbb társadalmi megítélését.

2023.12.14-én tartotta meg decemberi közgyűlését a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet Budapesten.
Dr. Németh István a szervezet elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Papp Zsolt György az Agrárminisztérium helyettes államtitkára előadásában a MAHOP-5.3.4-2023 számú felhívás (Krízis támogatás) pályázati tapasztalatait értékelte, valamint tájékoztatta a jelenlévőket a 2021-2027-es MAHOP Plusz tervezett intézkedéseiről.
Mint írták, a levezető elnök, a jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása után Dr. Németh István elnök és Timmel Ede ügyvezető igazgató előadásában bemutatta a
MA-HAL 2023. évi tevékenységét, valamint tájékoztatta a tagságot a HalPéntek kampány végrehajtásáról.
Ezt követően a Dinnyési Halgazdaság Kft. 2023. évi tevékenységének beszámolója következett. A beszámolók után a MA-HAL díjainak átadásával folytatódott a közgyűlés.
Az “Antalfi-Tölg” díjat Dankó Istvánnak adományozták, elsősorban azért, mert elkötelezett halász, aki ízig-vérig halszaporító, s aki a halászatban töltötte az egész életét. Dankó István az idén vette át Nagy István agrárminisztertől az „Életfa” Emlékplakett bronzfokozatot is.
A „Magyar Halászatért” díjat Szilágyi Istvánnak posztumusz díjként ítélte oda az elnökség. Szilágyi István 2023 szeptember 30-án hunyt el. Szervezetük jogelődjének elnökségi tagja volt, magas szintű szakmai munkájával sokat tett a hazai halászati ágazatért, méltatta a díjjazottat Dr. Németh István elnök, A díjat Szilágyi Gábor, a Bajcshal Kft. ügyvezetője, Szilágyi István idősebb fia vette át. közölték.

 

MA-HAL és a HUNATiP stratégiai együttműködési megállapodását írt alá, amelyet a két szervezet elnöke, Németh István, és Dr. Váradi László látta el a kézjegyével.
További részletek a közgyűlésről a következő Halászati Lapokban olvashatóak.
(Forrás: Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet)

KAPCSOLÓDÓ

Pataki szajblingot fogott a 7 éves Olivér a Rábában – ez az első ilyen dokumentált eset!

gyilkosbalna

Visszakapták a horgászok a Határréti-víztározót!

szurkeharcsa

Tekintélyt parancsoló 21-es fehér tok akadt horogra

gyilkosbalna