#talaljfogast
Image default

Szépen aprították a csukákat Gávavencsellőn a Nyír-Márvány csukafogó versenyen!

Szépen aprították a csukákat Gávavencsellőn a Nyír-Márvány csukafogó versenyen! Az 55 versenyző 36 korokodilt kapott el, amik között voltak 5-6 kilógramm körüliek is!

A Gávavencsellői Kacsa-tavon rendezték meg a 25. Nyír Márvány csukafogó versenyt a napokban – osztotta meg Feller János egyesületi elnök a legnagyobb közösségi oldalon.

Mint írták, negyed évszázada indult útjára Nyír-Márvány vándor kupa, vándorseleg. „Igaz, azóta már egyszer újra cseréltük  az idő kicsit megviselte, és sok bajnok kezében megfordult. Petró Attila és Turkó Sándor ötlete, hogy a Kacsatavon Gávavencsellőn is rendezzünk csukafogó versenyt, mert annyi csuka volt a tavunkba.
Most sem rontottunk a Kacsató legendás hírnevén! Elmondhatjuk, hogy mi ,,Hagyományt teremtettünk”!
55 nevezővel teltház volt a tó versenyre kijelölt részén.
A horgászok minden elgondolásukat kipróbálhatták. A halak a tavalyi évben a tó egész más részén voltak aktívabbak mint az éven. A sorsoláskor mindenki örült, aki a tavalyi tutira húzott…., hát nem jött be a számításuk. A nagy csukák az 40-70 cm es vízből jöttek. Kapások, akasztások lemaradt halak sok volt de az nem számitott most.
A titok amit mondtam a verseny indulásakor mindenkinek : ,, nagy csali , nagy csuka ” pont úgy is volt. 


Elmondhatom, hogy most is egy szuper versenyünk volt! Az eredmények magukért beszélnek.
A verseny idelye alatt 36 db csukát fogtak 48585gramm (48.5kg) össz súlyban.
1. Helyezet Sinka Máté 13110gramm 3db hal ( 510g , 5935 g, 6665g)
Legnagyobb hal : 6665gramm Sinka Máté
2. Hely : Nagy György 4690 gramm 3db hal
3.Hely : Klicsu Tibor Roland 4030g 1db hal”

(Forrás: Feller János/ Kacsa tó)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Horogra akadt a Kadarcsi-tó 2 méteres harcsája!

gyilkosbalna

Festeni sem lehetne szebbet a Boldogasszony-tó gyönyörű 20-as tőpontyánál!

gyilkosbalna

Hétezer bálna halhatott éhen az elmúlt években egy tengeri hőhullám miatt

gyilkosbalna