#talaljfogast
Image default

Több mint egymilliárd forintot fizettek egyetlen tonhalért egy japán árverésen!

Több mint egymilliárd forintot fizettek egyetlen tonhalért egy japán árverésen!

510 millió jent, azaz átszámítva nagyjából 1,05 milliárd forintot fizettek egy kékúszójú tonhalért egy japán árverésen – írta meg a Reuters cikkét ismertetve a Telex. Ezzel új rekord született a tokiói Toyosu halpiac árverésén.

tonhal

Mint írták, a nyertes licitet a népszerű tokiói sushizó-láncot, a Sushizanmai-t üzemeltető cég tette.

Terveik szerint a halat felszeletelik, majd szétosztják az országban található éttermeikben.

A borsos árat több tényező is indokolja. Az egyik ilyen a hal nagy, 243 kilogrammos súlya, a másik pedig, hogy a kékúszójú tonhal a világ egyik legértékesebb hala. Sokáig a szegények ételének számított, és a japánok sem rajongtak érte különösbben, viszont az 1970-es években több tényező is összejött, ami miatt megváltozott a tonhal megítélése. Ezekkel ebben a cikkünkben foglalkoztunk korábban részletesen.

Azóta pedig a kékúszójú tonhal eladási ára többször is rekordot döntött. A mostani ár a korábbi, 2019-es csúcsot döntötte meg, amikor 333,6 millió jent fizettek egy 278 kilós tonhalért. A vevő akkor szintén a Sushizanmai-t üzemeltető cég volt. Tavaly januárban 207 millió jenért, akkori árfolyamon körülbelül 530 millió forintot fizettek egy kékúszójú tonhalért a tokiói piacon, ami a 2019-es rekord után a második legnagyobb összegnek számított.

(Forrás: Telex)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Halőrök és vadászok mentették meg a halál torkából a dámszarvast Maconkán!

gyilkosbalna

Partközelből jöttek a gyönyörű pontyok a vadregényes Szentgyörgyi-tavon

gyilkosbalna

„Láb alól” jött az egyméteres csuka!

gyilkosbalna
#talaljfogast
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.