#talaljfogast
Image default

104 pár kanalasgém nevelte fel idén sikeresen a fiókáit a Kis-Sárréten!

Összesen 104 pár kanalasgém nevelte fel sikeresen fiókáit a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén. A fiatal madarak júliusban már szüleikkel együtt jártak táplálkozni a vizes élőhelyekre.

A kanalasgémet közelről nézve nehéz más madarakkal összetéveszteni. A gólyánál kisebb, fehér színű madár, csőre nagy, kanálszerű. Az ivarérett egyedek begye rozsdás árnyalatú és a költési időben tarkójukon bokrétaszerű üstököt viselnek. A fiatalok csőre hússzínű és a szárnyuk szegélye fekete. Mint az íbiszfélék családjának tagja, nyújtott nyakkal repül, ez jól megkülönbözteti a behúzott nyakkal repülő valódi gémektől – jellemzi őket a Körös-Maros Nemzeti Park.

kanalasgem fiokakx

A Körös-Maros Nemzeti Parkban állandó telepei csak a Kis-Sárréten, azon belül is az Ugrai-réten és a Biharugrai-Begécsi halastavakon vannak. Mindkét élőhelyen avas nádasban alakultak ki telepei, egyéb gémfélékkel társulva. Itt a telepek körüli vízmélység mindig eléri az egy métert, így biztonságot nyújt a szőrmés ragadozók ellen jegyezte meg a Nemzeti Park.

Mint írják, a kanalasgém tápláléka igen változatos: különféle vízirovarok, apró rákok, békák és halak, melyeket gázolható vízből, oldalirányú csőrvágásokkal szerez meg. Egy-egy táplálékban gazdag területet akkor is felkeres, ha az nagyobb távolságra van.

A Kis-Sárréten a költőpárok száma az elmúlt évtizedekben 45 és 184 pár között alakult. Idén 104 párat számoltak, melyből 96 pár a Begécsi-halastavakon, míg 8 pár az Ugrai-réten fészkelt.

kanalasgem telep az ugrai retbenx

A párok szinte kivétel nélkül sikeresen nevelték fiókákat, melyek már több hete elhagyták fészküket és szüleikkel együtt járnak a különböző táplálkozó területekre, elsősorban a sekélyebb vizű halastavakra, mocsarakra és igazgatóságunk vizes élőhely-rekonstrukciós területeire. Ez utóbbiak is hozzájárulnak a faj stabil állományának fenntartásához – jegyezték meg.

(Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park, Fotó: Tóth Imre)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Valakik olajjal mérgezték meg a győri Iparcsatornát, a vízügy próbálja a szennyezést semlegesíteni!

gyilkosbalna

Gyönyörű pontyok akadtak horogvégre a népszerű hajdúsági vízen!

gyilkosbalna

Ezer tonna műtrágyával süllyedt a Dunába egy uszály a szerbiai Palánknál

szurkeharcsa
#talaljfogast
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.