#talaljfogast
Image default

Egy egész garnélarákkal fogott 2 kilós sügért az angol pecás egy helyi tavon

Egy egész garnélarákkal fogott 2 kilós sügért az angol pecás egy helyi tavon

Az egyik legnagyobb előnye annak, hogy valaki sokoldalú horgász, az, hogy bármilyen körülmények között is találja magát, általában mindig van esélye arra, hogy kimenjen a partra, és reális esélye legyen a sikerre – írja cikkében az Angling Times.

Mint kiemelték, Matthew Fernandez, nemrégiben éppen ezt bizonyította, amikor a helyi folyók áradása miatt gyorsan megváltoztatta a tervét, és átment egy állóvízre, ahol meg is lett a jutalma:

egy hatalmas sügér.

suger

„Mivel a folyók kissé áradtak, elmentem a helyi egyesület tavához, hogy megpróbáljak sügért fogni.

Csak néhány órám volt szabad, ezért egyszerűen egy egész garnélát áztattam Dynamite Baits ragadozó folyadékba. Majd egy MAP pole úszó alá tettem, és apróra vágott garnélákkal és vörös kukacokkal etettem.

Körülbelül egy óra múlva az úszó lassan elmerült, és egy keményen küzdő halat fogtam.

– emlékezett vissza Matthew.

„Egy izgalmas küzdelem után kifogtam az első sügéremet a télen, egy gyönyörű, 4 font 4 unciás (azaz 1.92 kg-os) példányt.”

(Forrás: Angling Times)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Piráját fogott egy horgász az Alcsi Holt-Tiszában

gyilkosbalna

Brutálisan meg kellett küzdeni ezért a gyönyörű tőpontyért Látóképen!

gyilkosbalna

Több 10+os hal is horogra akadt a Gombási Tanya és Horgásztó idei első versenyén!

szurkeharcsa
#talaljfogast
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.