A 9. helyen áll a pergető vb-n a magyar csapat – nagyon kell a jó hajrá az utolsó fordulóban!
A 2. versenynap is lezajlott az észak-írországi XV. Csónakos Pergető Világbajnokságon – közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség – MOHOSZ.
„A második nap sokaknak a live scopes horgászatról szólt, ám könnyű volt belehinni, hogy a bab is hús, a valóságban a litvánokon és a letteken kívül a legtöbben csak lekövetésekig jutottak. A magyar csapatok több mint 50 lekövetéssel zárták a mai etapot, de hogy mi lehet az a kulcsinger, ami kiváltja a csukákból a támadást, arra egyelőre nem sikerült rájönni, bár vannak már tippek. Ugyanakkor mindkét csapatunk még időben ismerte fel, hogy muszáj taktikát változtatni és menteni kell a menthetőt, így Hipszki Róbert és Deák Ferenc párosunknak 4 csukát fogva az utolsó 2 órában, 32301 pontot gyűjtve a 17. helyre sikerült felhorgászni magukat, míg Herke Zsolt és Szilágyi Zoltán 2 fantasztikus 103 cm-es csukát is fogott az utolsó órában, így 21218 ponttal a 22. helyre mentette a menthetőt.
Noha jelenleg Magyarország a 9. helyen várja az utolsó záró fordulót, a holnapi napon egy erős hajrával még lehet helyezéseket javítani, ami nagyon fontos lenne a világranglistát illetően. A csapatokban változtatás nem lesz.
Nagyon szépen köszönünk minden eddigi szurkolást, még egy utolsó hajrára szükség lesz, szurkoljatok a fiúknak!
Hajrá Magyarország!” – írta a Szövetség.
8. helyren várta a második fordulót a magyar csapat a pergető világbajnokságon
A magyar csapatok 12 és 10 fogott csukával zárták az első napot.
Az első nap eredményei kissé keserűek a magyar válogatott számára, sajnos a 8. helyről várjuk a pénteki fordulót 31 szerzett ponttal, bár az eredmények egyelőre nem véglegesek, kábelszakadások miatt nincsen a területen internet, így néhány csapatnál a pontok rosszul kalkulálódtak – osztotta meg a Magyar Országos Horgász Szövetség – MOHOSZ.
Mint megjegyezte a Szövetség, a kidolgozott taktika a csukás hínárpecára épült, amely bár működött, nem volt képes tartani a tempót és a méretet egy más területen történő technikával szemben. A magyar csapatok 12 és 10 fogott csukával zárták az első napot, ám a folyamatosan hűlő víz és az egyre rohadó hínár miatt a keszegek elkezdtek összeállni hatalmas csoportokban a mély, nyílt vízterületeken, amely folyamatosan húzza magával a csukákat is a hínárból. Ezt Litvánia ismerte fel a legjobban és az egyik csapatuk egészen hihetetlen 30 db 90 cm-es átlagméretű csukát fogott, ami azt jelenti, hogy 12 percenként mérlegeltek be egy halat.
Most nem maradt más, mint 19-re lapot húzni, a pénteki versenynapon a magyar csapatok is új taktika szerint mennek be horgászni, mély vízen fogják keresni a csukákat, ami nagyon rizikós, mert több más nemzet csapata is elvérzett benne, de tisztán látszik, hogy a jó eredményhez nincsen más odavezető út és a magyar fiúk biztosan a legjobban alkalmazkodó horgászok között vannak.
A második etapra a mélyvízi horgászathoz igazodva, a csapatokban 1 változtatás történt, Tóth László helyett Herke Zsolt fog bemenni.
A holnapi nap mindent vagy semmit alapon fog játszódni, így most talán minden eddiginél nagyobb szükség lesz a biztatásra, szurkoljatok nagyon a fiúknak! – írta a MOHOSZ.
Hajrá Magyarország!
Az edzésnap jól sikerült!
Szép csukákkal gyakorolt a magyar csapat az észak-írországi XV. Pergető Világbajnokságon! Az edzésnap és megnyitó ünnepséget követően a mai nappal vette kezdetét a verseny.
Kezdetét vette a XV. Csónakos Pergető Világbajnokság Észak-Írországban. Az első kötelező edzésnapon egyben a megnyitót is megtartották az ír házigazdák – osztotta meg a Magyar Országos Horgász Szövetség – MOHOSZ.
Mint írták, az Upper Lough Erne egy óriási összetett tórendszert és egy ezeket keresztülszelő folyót foglal magában, összesen 34 km2 horgászható területtel. A pálya hatalmas, így a magyar csapat is sok más nemzettel együtt igyekezett kellő időt szánni a szabadedzésre.
A versenyen csak a csuka és a sügér számít,
így a feladat egyértelmű volt, minél több olyan gyűjtőterületet találni, ahol nagy egyedszámban lehet fogni ezeket a halfajokat és megtalálni azokat a csalikat és technikákat, amelyekre a legjobban reagálnak a halak – jegyezte meg a Szövetség.
Hajrá magyarok!
Mint hangsúlyozták, az első kötelező edzésnapra már egy kiforrott taktikával érkeztek a fiúk, így mostanra már csak horog nélküli horgászat zajlik, ahol a helyeket és csalikat ellenőrzik a magyar csapatok.
Megjegyezték továbbá, hogy sajnos a világbajnokság néhány erősen korlátozó tényező mellett kerül leszervezésre, ugyanis nem sikerült bírókat találniuk a házigazdáknak, ennek okán minden nemzetnek a saját tagjait kellett felajánlania bíróként. Emiatt előre is szeretnének elnézést kérni, az a megállapodás született, hogy minden telefont és okoseszközt mellőzniük kell majd a versenyen, így nem fognak tudni bejelentkezni a versennyel kapcsolatban, csak esténként lesz lehetőségük megosztani tartalmat.
A magyar csapat:
Szövetségi kapitány: Bosánszky Péter Márk
Másodkapitány: Varga Pál
Csapatvezető: Rigó Alex
Versenyzők:
Hipszki Róbert – Deák Ferenc
Szilágyi Zoltán – Szarka-Kovács Tamás
Oláh Péter – Tóth László
Herke Zsolt – Szatmári Sándor
A csalikról és technikákról egyelőre taktikai okokból még nem tudnak részletes információkat megosztani, de a későbbiekben igyekeznek mindent pótolni. Szintén taktikai okokból a halas képek is szerkesztett formátumban kerülnek fel egyelőre.
Szurkoljatok a srácoknak, hatalmas lesz a versengés, nagyon erős minden nemzet csapata. Hajrá Magyarország! – kérték.
(Forrás: MOHOSZ)