#talaljfogast
Image default

90 évesen nyert horgászversenyt az angol pecás!

90 évesen nyert horgászversenyt az angol pecás! A nyugdíjas Jim Taylor agg kora ellenére megnyerte a verseny első fordulóját és összesítésben a második helyen végzett a versenysorozatban!

Egy 90 éves horgász bebizonyította, hogy a kor nem akadálya a sportágon belüli sikernek, miután bezsebelte az ezüstérmet egy népszerű horgászversenyen Angliában.

Az Anglingtimes számolt be róla, hogy a 90 éves Jim Taylor úgy döntött, hogy benevez a Middlesbrough AC & Northumbrian Water Reservoir Masters versenyre. A Lockwood Beckben rendezett három fordulós megmérettetés során hamar megmutatta, hogy nem azért van ott, hogy csak a rajthoz álló horgászok számát növelje.

Mint írták, ő és 23 társa küzdött a széllel és az esővel az április végi első fordulóban, és Jim egy 2,5 kilós összfogásnak köszönhetően megszerezte a szakaszgyőzelmet.

A második fordulóban sikerült egy meccsgyőzelmet aratnia, majd a harmadik és egyben utolsó versenyen a második helyet szerezte meg, így négy ponttal végzett egy másik versenyző mögött.

A közel 12 kg-os összfogása pedig éppen elég volt ahhoz, hogy elnyerje a 300 font fődíjat!

(Forrás: Anglingtimes)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak!

gyilkosbalna

Remek hír a Balatonról: tonnányi compó és süllő került a “tengerünkbe”!

gyilkosbalna

Őrült hobbi, vagy tradíció kézzel harcsát fogni?

szurkeharcsa