#talaljfogast
Image default

Bivalyerős 18 kg-os pikkelyes akadt horogra Látóképen

Bivalyerős 18 kg-os pikkelyes akadt horogra Látóképen

A hosszú hétvégén a nagy vízen horgászott Száraz Attila is, aki szintén dobva horgászott a 4.álláson  – írta bejegyzésében közösségi oldalán a Látóképi-tározó.

latokepi ponty

Sikerült is neki egy 17,55 kg súlyú, bivaly erős tőpontyot fognia, a hal nagyon jó egészségnek örvend, ez a mérlegelés és chip olvasás után derült ki!
Kollégájuk az azonosítás után elmondta, a hal több mint egy éve nem került horogra, és ez idő alatt több mint 2 kilogrammot gyarapodott! A fogáshoz gratulálunk, ez a ponty pedig reméljük továbbra is szépen fejlődik majd! – tették hozzá.

Hamar ébredeztek a nagy pontyok Látóképen!

A jó időnek köszönhetően egyre többen keresik fel Látóképet, így újabb szép fogásról tudnak beszámolni – osztotta meg közösségi oldalán a Látóképi-tározó.
Mint kiemelték, a kíméleti rész melletti terület rendre eredményes szokott lenni, akár így kora tavasszal is!
Mi sem bizonyítja ezt jobban Váradi Zoltán fogása, aki egy remek,18 kg fölötti tőpontyot fogott a múlt héten, a 6.álláson.

Ébredeznek a nagy pontyok Látóképen, itt az egyik első matuzsálem

Gratulálunk a szép halhoz! – tették hozzá.

Tavaly mozgáskorlátozott horgásztársunk fogta ki a Látóképi óriást!

Újra horgon az óriás -nem mindennapi körülmények között! – osztotta meg közösségi oldalán a hihetetlen fogást a Látóképi-tározó. A szenzációs fogás részleteit változtatás nélkül közöljük most az alábbiakban:

„Látókép egyik nevezetessége az egyik ponty, amely hatalmas, immár 30 kilogrammos súly felett van a tavalyi év óta. Május hónapban, több mint fél év után került horogra, majd kis idő elteltével ismet sikerült őt becsapni. A fogás körülményei pedig egyáltalán nem mindennaposnak mondható! Egyesületünk 2021-ben elkészítette a mozgáskorlátozott horgászhelyet a debreceni ágban.
Egyébként is tervben volt, de egyik horgászunk kifejezett kérése felgyorsította ezt a folyamatot. A helyet egyébként bárki használhatja, de azt át kell adni azoknak, akiket ez a hely megillet adott esetben. Csahóczi László régóta testvére segítségével jár ki Látóképre, fontos volt számukra, hogy hétvégén, vagy sok látogató esetén is helyet tudjanak foglalni, így nem kell aggódni a hely adottságai miatt sem, hiszen ez a beálló teljesen akadály mentesített.

Május végén érkeztek ki a helyre, és Laci feeder botja apró rezdülésekkel jelezte, hogy van érdeklődés a felkínált csalira.

33 kiló feletti volt már az óriás, a látóképi nagy pontyok egyik matuzsáleme!

A fárasztás végén nem hittek a szemüknek, és természetesen azonnal értesítették a szolgálatban levő kollégát.

latokepi ponty

A hal védelme érdekében a szákolás után a vízből nem vették ki, és Kupás Zsolt halőr segítségével mérlegelték le a hatalmas példányt .

A súlya továbbra is 33 kg felett van!

Laci nem tudta megtartani a halat(szintén halvédelmi okokból meg sem próbálta), és a visszaengedést is kollégánk intézte.
Nagyra értékeljük, hogy ennyite vigyázott rá, a hal pedig mintha mise történt volna, úszott is tovább. Példaértékű hozzállás horgásztársunktól, és rengeteg kint töltött idő után rámosolygott a szerencse, minden elismerésünk a fogáshoz!

latokepi ponty2

Az élmény maradandó, életre szóló tehát, horgásztársunk könnyeivel küszködött a fogás után, ami érthető..
A képek is mutatják, hogy a halvédelmi eszközök mindig nála vannak, és az élőlény megbecsülését jelezte, hogy nem akart mindenáron a fotóval bajlódni.
Le a kalappal minden téren, és napokkal később ismét Lacira mosolygott a szerencse,de erről majd később…
Megható és nem mindennapi történet…
Gratulálunk!”

Behúzós módszerrel sikerült horogra keríteni a majd’ 20-as látóképi pontyot!

Egy hete szombaton a spiccen Szabó Szabolcs kishajó segítségével juttatta be szerelékeit, bízva a fogásokban – írja közösségi bejegyzésében a Látóképi-tározó.

ponty 4

Mint írták, a szürke időben sikerült is neki egy szebb példányt horogra csalni, melynek súlya a hitelesítés során 18,50 kilogrammnak bizonyult.

Gratulálunk a szép halhoz! – tették hozzá.

A debreceni ágban csípték el a gyönyörű 20 kilós látóképi tőpontyot Karácsonykor

Gyönyörű tőponty akadt horogvégre a debreceni ágból – számolt be a nagy fogásról közösségi oldalán a Látóképi-tározó.

ponty 3

Mint írták, a múlt héten újabb remek hal került horogra Látóképen, ráadásul ő is erősen közelíti már a 20 kilós súlyhatárt!

A hal kifogója Németi József, aki a 7.állás utáni részen ült le horgászni a debreceni oldalban.

A szép ponty tömege 19,60 kg, érdekesség, hogy május legelején volt utoljára megfogva.

Emellett közel 1 kilót is hízott azóta, ami nagyon örömteli! Gratulálunk a nagyszerű fogáshoz! – tették hozzá.

(Forrás: Látóképi-tározó)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Egy szem csemegekukorica kellett a 8 kilós békésszentandrási süllőnek

gyilkosbalna

Most gyönyörű csukák érkeztek Körösökhöz

gyilkosbalna

Holnap horgászhatunk utoljára a gazdag halfaunával rendelkező gyáli Sós-tón

szurkeharcsa
#talaljfogast
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.