Egymás után két, 2 méter feletti óriásharcsát fogtak a Tiszán
Olvasóink már korábban is találkozhattak Májer Péter nevével, aki az elmúlt években számos kiemelkedő fogással hívta fel magára a figyelmet. A rendkívül sikeres harcsahorgász ezúttal is emlékezetes horgászatról számolt be: egy munka utáni, néhány órás tiszai peca során két, 2 méter feletti harcsát is sikerült partra segítenie.

“Micsoda délután volt a Tiszán!
A tegnap délután fantasztikusan alakult. Munka után, 17:00 körül értem le a Tiszára, és alig egy órával később már karikába hajlott a MADCAT Full Force Spiral 180M botom. A túloldalán egy 210 centiméteres harcsa próbálgatta az erejét, de a felszerelés ismét bizonyított.
Egy gyors fotó után visszaengedtem a halat, majd úgy voltam vele, hogy a fényváltásig még maradok egy kicsit. Már annak is örültem volna, ha ennyivel zárul a nap, de a Tisza még tartogatott egy meglepetést.
Egy brutális kapással jelentkezett be a nap második hala: egy 219 centiméteres, igazán vaskos harcsa, amely méltó koronája lett ennek a remek délutáni horgászatnak.
A fotózás után természetesen ő is visszatért a Tisza mélyére, így igazán emlékezetes befejezése lett a július 17-i pecának.
Felszerelés:
– MADCAT Full Force Spiral 180M
– MADCAT Dominion Low Profile 400”
Számolt be a sikerről a horgász történetével a MadCat Magyarország Facebook oldalán.
Két 2 méter feletti harcsa egyetlen délután alatt önmagában is figyelemre méltó teljesítmény, különösen úgy, hogy a horgászat mindössze néhány órát vett igénybe. A történet egyúttal ismét jól példázza, milyen kivételes lehetőségeket tartogat a Tisza a harcsahorgászok számára, valamint azt is, hogy a kapitális példányokkal való felelős bánásmód – a gyors fotózás utáni visszaengedés – egyre természetesebb része a modern sporthorgászatnak. Gratulálunk Májer Péternek ehhez a fantasztikus fogáshoz!
(Forrás : MadCat Magyarország)


