Füstölős kapással érkezett meg a 20+os rekordponty Atkán
Magony Tibor már az idei évben is több 10 kg feletti pontyról küldött beszámolót, ám a mostani 3 hal közül kétség kívül az utolsó a legkedvesebb számára is, hiszen egy 20 kg feletti példányt is sikerült megfogni, amellyel együtt az idei rekordlistán már 25 db ponty szerepel – írta közösségi oldalán a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége.

Az első, 16,6 kg-os halat június legvégén, reggel fél 7 magasságában csalta horogra, a másodikat, amely 17,8 kg-ot nyomott július közepén, július utolsó napjaiban pedig megérkezett a várva várt ponty, amelyet este 10 óra körül, füstölős kapást követően egy rövid csónakos fárasztás után sikerült megszákolni. Gyors mérlegelés és fotózás után visszanyerte szabadságot.
„Remélem másnak is legalább ekkora örömet okoz majd megfogása!”
-írta a horgász A csali 24 mm-es szénhidrátos bojli volt.
(Forrás: Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége)


