Megérkezett az ősz egyik első igazán nagy fogása az RSD-re: az Ezüstparton 30 kilogramm feletti ponty került partra.
A hal pontos súlya 30,06 kilogramm volt, ezzel pedig az idei év eddigi legnagyobb pontyfogását sikerült megcsípni Makádon.

AZ RSD HORGÁSZÁLLÁSAIT IS MEGTALÁLODA FISHMAP HORGÁSZ-APPBAN! Tudj meg mindent a legjobb helyekről egyetlen alkalmazában!
A fogásról az Ezüstpart közösségi oldalán számoltak be, ahol így írtak:
„30,06 kg!
Megérkezett az idei első 30 kg feletti ponty az Ezüstpartról! A nagyhalas időszak meghozta a várva várt nagy halat.
Gratulálunk Martinnak ehhez a nem mindennapi fogáshoz!” – adta hírül az RDHSZ Horgászturisztika közösségi oldala.

A 30,06 kilogrammos ponty így az idei év eddigi legnagyobb hala az Ezüstparton, és egyben jól jelzi, hogy megérkezett az a szezon, amelyet a pontyhorgászok minden évben különösen várnak.

Miért számít nagyhalas időszaknak az ősz?
Az ősz a pontyhorgászatban hagyományosan kiemelt időszak. A nyári melegek elmúltával csökken a víz hőmérséklete, a pontyok pedig intenzívebben kezdenek táplálkozni. Ennek egyik fő oka, hogy a halak a télre készülve igyekeznek megfelelő energiatartalékot felhalmozni.
A hűvösebb vízben ráadásul megváltozik a halak mozgása és táplálkozása is. A nyári időszakhoz képest kiszámíthatóbbá válhatnak azok a helyek és időszakok, ahol a nagyobb pontyok táplálkoznak. A horgászok számára ezért az ősz sokszor az év egyik legjobb lehetősége arra, hogy igazán komoly méretű halat fogjanak.
Az RSD-n pedig különösen izgalmas ez az időszak, hiszen a vízben több olyan nagytestű ponty is él, amelyek megfogására egész évben várnak a horgászok.
(Forrás,képek: RDHSZ Horgászturikszika)
Ontja magából a rekordhalakat a közkedvelt horgászvíz. Nemrég két nap alatt kér bodorka csúcsot döntöttek meg!
Újabb országos bodorkarekord érkezett az RSD-ről!
Kevesebb mint két napig állt az élen a szombaton hitelesített 1,02 kg-os Rózsa-szigeti abszolút rekord bodorka, máris egy még nagyobb fogást jelentettek halőreink! – számolt be róla közösségi oldalán a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség.

Mint írták, Bencsik Tibor napijegyes horgásztársunk szeptember 21-én, hétfőn délben a makádi Ezüstparton fenekezett csemege kukoricával csalizva, amikor a hűvös, szeles időben hullámzó vízből egy páratlan szépségű bodorkát emelt partra.
A gyönyörű keszegféle 34,5 cm-es hosszához 1,13 kg-os tömeg társult, így máris átvette az első helyet a MOHOSZ hivatalos abszolút rekordlistáján.
Természetesen ez a hal is sértetlenül folytatta útját.
Gratulálunk ehhez a páratlan fogáshoz! – írták.
(Forrás: Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség)
Megdőlt az országos bodorka rekord a Rózsa-szigeten!
Szeptember 19-én kora délután Rózsa-szigeti napijegyes vendéghorgászunk, Makai Csaba egészen különleges fogás hitelesítésére hívta a Duna-ági halőröket – számolt be a nagyszerű fogásról közösségi oldalán az RDHSZ Horgászturisztika.

Mint írták, a szerencsés horgász method feederes módszerrel, wafterrel csalizva egy csodálatos,
1,02 kg-os, 31 cm hosszú bodorkát terelt szákba.
Ez a sértetlenül visszaengedett gyönyörű öreg hal jócskán megdöntötte a 13 éve beállított 0,79 kg-os országos rekordot, így újabb Duna-ági rekordfogás íródott bele a magyar horgászat történelemkönyvébe.
Gratulálunk ehhez a páratlan fogáshoz! – tették hozzá.
(Forrás: RDHSZ Horgászturisztika)



