#talaljfogast
Image default

96 centis álomsüllőt fogott Ormándi József a Dunából

ÁLOMFOGÁS A DUNÁBÓL – ORMÁNDI JÓZSEF 96 CM-ES ÓRIÁSSÜLLŐJE

Vannak pillanatok, amelyekre egy horgász hosszú éveken át vár, és amikor végre bekövetkeznek, örökre emlékezetesek maradnak! -írja közösségi oldalán a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége.

Október 19-én Ormándi József régi álma vált valóra, amikor a Dunából egy gyönyörű, 96 cm-es, kapitális süllőt sikerült horogra csalnia pergetés közben!

860556676 29053452037629187 6543822584448076764 n

Mint írták, József régóta vágyott arra, hogy egy 10 kilogramm feletti dunai süllőt fogjon, és ezúttal minden jel szerint sikerült is megvalósítania az álmát!

A történet különlegessége, hogy egy mindössze 9 cm-es wobblerrel, már az első dobásra megérkezett a hatalmas, koppanós rávágás!

A fárasztás csupán 2–3 percig tartott, de annál nagyobb élményt jelentett. A kristálytiszta Duna vizében, közvetlenül a csónak mellett lehetett megfigyelni, ahogy a hatalmas ragadozó apró uszonymozdulatokkal, a folyó sodrását kihasználva próbált megszabadulni a horgoktól.
A hal súlyát nem sikerült megmérni, de rendkívül jó kondícióban lévő, vaskos példány volt, amelynek tömegét József 10 kilogramm felettire becsülte!

A történet legszebb része azonban csak ezután következett!

A 96 cm-es dunai matuzsálem a gyors hosszmérést és néhány emlékfotót követően visszanyerte szabadságát, és tovább úszhatott a Duna mélyén!

Szívből gratulálunk Ormándi Józsefnek ehhez a fantasztikus fogáshoz! Külön elismerés illeti a példamutató, halakat tisztelő hozzáállásáért! -tették hozzá.

A Duna még mindig képes ilyen csodálatos élményekkel megajándékozni bennünket. Ezek a kapitális ragadozók folyónk igazi kincsei, amelyek megőrzése közös felelősségünk! – jegyezte meg a Szövetség.

(Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

A karácsonyi hal hagyományának története

szurkeharcsa

BRÉKING! Megvan a 2025-ös IBCC időpontja!

szurkeharcsa

Ezeket a tanácsokat fogadd meg a téli hideg,fagyos pecákhoz!

szurkeharcsa
#talaljfogast
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.