A bevállalós, „trükkös” peca jutalma: nem is akármilyen győzelem a pergető versenyen! A sokszor szakadó eső és orkán erejű szél ellenére jó hangulatban és több szép rablóval zárult a szabolcs vármegyei holtágon megrendezett pergető verseny.
Hagyományként immár negyedik alkalommal került megrendezésre a múlt hétvégén a IV. Kenyérgyári kupa a tiszalöki Kenyérgyári-holtágon. A holtág változatos halállományával, gondozott, tisztán tartott partszakaszával igazán közkedvelt a környékbeli horgászok számára. Nem volt véletlen tehát, hogy 25 csapat nevezett a népszerű pergető versenyre, melyek között voltak igen magasan kvalifikált párosok is.
A változó időjárás által komoly kihívásokkal nehezített verseny számos izgalmat tartogatott. A győzelmet a fordulatos megmérettetésen végül a Bálint Tamás és Blesu János páros szerezte meg. Tamás horgásztársunknak köszönhetően pedig egy igazán érdekes beszámolóból tudhattuk meg a pergetőverseny részleteit.
Mint írja, az egész heti szép időjárás szöges ellentéte volt a vasárnapi versenynap, aznap nem a szebbik arcát mutatta. Reggel még gyönyörű idő, szélcsend fogadta a versenyzőket, azonban mindenki tudta, hogy ez nem fog sokáig tartani.
Betört a hidegfront: eső, orkán erejű szél
A pergető páros a számukra rossz sorsolást (19. helyről indultak) követően azonnal tudta, hogy nem sok idejük maradt a hidegfront betöréséig. Előtte még mindenképpen szerették volna alkalmazni az általunk legjobban kedvelt kis csalis, kis súlyos jiges/jika riges technikát.
A horgokra Select csalik kerültek. Nevezetesen a Target, a Snack és a Fetish 1,6 és 2” méretben. Tudták azt is, hogy nem a nagy halak lesznek a főszerepben, és a kisebbekért is nagyon meg kell majd küzdeni.
Mivel IPCC rendszerben lett megrendezve a verseny, így egyértelmű volt, hogy nagyon sokat fognak számítani ebben a helyzetben a bónuszos halak.
Az első beállónkból a verseny első órájában sikerült fogniuk 9 halat, melyből 3 volt bónuszos. Ezután azonban betört a hidegfront, eső és orkán erejű széllökések kíséretében. Gyakorlatilag olyan lett a víz, mintha sosem lett volna benne hal – írta megdöbbenve a horgász.
Ekkor jött aztán a fejtörés és a keresgélés, hiszen a legígéretesebb helyeken sem fogtak a többiek szinte semmit. Igyekeztek csukát, vagy sügereket fogni, hogy tudják növelni a bónuszos halas számát – kevés sikerrel. Hiszen gyakorlatilag bárhova mentenk a tavon látták a halakat a szonáron, de semmit nem akartak megenni. Így következett 4 óra keresgélés es üres dobálás… De a győzelem érdekében nem adták fel.
A balinok is ennik kezdtek
A verseny vége előtt két órával aztán végre csendesedett a szél, és kisütött a nap. Pont egy nádfal közelében próbálkozott ekkor a páros, mekir észrevették, hogy körülöttünk elkezdett enni a balin. Nem a rekordlistás példányok, de érezték, hogy a három bónuszos hal kevés lesz a végére.
„Így elkezdtük hajszolni az őnöket. Szerencsénkre sikerült egy darabot kibogarászni, ami éppen csak megvolt a méret, de úgy örültünk neki mintha életünk balinja lenne.” – írták.
A vége nagyon izgalmas lett…
Aztán elcsendesedtek a balinok is. Ekkor már csak egy óra maradt a verseny végéig. Egy kósza ötlettől vezérelve aztán elindultak a reggel sok halat adó pályára, hogy hátha sikerül még fogniunk egy fogast..
Tudták, hogy nagyon sokan voltak azóta azon a vízfelületen, és azt is tudták, hogy nem sok halat fogtak rajta, azonban valamiért mégis úgy érezték, hogy a reggeli pergető technikának működnie kell!
Meg lett a győzelem
„Elkerültek a reggel jól működő Select csalik. Konkrétan egy lila-kék flitteres 1,6”-os target egy egy grammos jigen felkínálva. És ekkor jött az, amit mi is alig akartunk elhinni.
Pár dobáson belül sikerült fogni egy 30 cm-es kövest, melyet követett egy 42 cm-es társa. Ami viszont feltette arra a bizonyos i-re a pontot az egy 48 cm-es kősüllő volt, mely egyben a verseny legnagyobb kövese is lett.”
– osztotta meg örömmel Bálint Tamás.
Ezen eredménnyel meglett a győzelem, sikerült megnyerniük a pergető versenyt. Összesen 12 db mérlegelhető halat fogtak.
Gratulálunk a szép eredményhez, és további sikeres pecákat kívánunk!
(Forrás és képek: Bálint Tamás Facebook)