#talaljfogast
Image default

Bár korábban teljesen kipusztították hazánkban, most újra vadászni fogják a hódokat!

Bár korábban teljesen kipusztították hazánkban, most újra vadászni fogják a hódokat! 600-at fognak kilőni Győr-Moson-Sopronban.

Tavaly kapták meg a lehetőséget a hazai vadászok, hogy bizonyos esetekben ismét kilőhessenek hódokat. Márpedig a mostani vadászszezonban legfeljebb 600 eurázsiai hód elejtése szükséges az ország észak-nyugati területén. Ugyan a XIX. században teljesen kipusztult a faj Magyarországon, az utóbbi évtizedekben visszatelepültek, és manapság komoly károkat okoznak – írja a haszon.hu. 

Hatszáz hódot fognak kilőni Győr-Moson-Sopronban

Jócskán elszaporodtak az eurázsiai hódok Győr-Moson-Sopron vármegyében, és súlyos károkat okoznak – írják. Emiatt úgy döntött a helyi hatóság, engedélyt ad jónéhány kilövésére az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kérelmére.

Az állományszabályozás keretében a jelen engedély alapján, annak érvényességi idején belül összesen maximum 600 példány eurázsiai hód (Castor fiber) egyed ejthető el az alábbiak szerint: Az állományszabályozási tevékenységet minden esetben az engedélyezett módszer végzésére megfelelő képesítéssel rendelkező személy végezheti

– áll a megyei kormányhivatal határozatában.

A dokumentum szerint az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő, valamint a helyi kormányhivatal illetékességi területén található vízfolyások mentén károkat okozó, illetve veszélyhelyzetet teremtő példányok lesznek vadászhatók csapdákkal és lőfegyverekkel.

A védett állatok fákat döntenek ki, töltéseket fúrnak meg, patakokat duzzasztanak vissza, amivel az árvízvédelemben, a termőterületeken és lakóterületeken is károkat okoznak. Csak a vízügynek évi százmilliós plusz költséget kell kiköhögni miattuk. Településvezetők, vízügyesek, gazdálkodók biológusok sürgetik a megoldást, ami lehet akár gyérítés, hódmenedzserek munkába állítása és no hód-zónák kialakítása is

– idéz egy elemzést a magyarországi hódhelyzetről a HVG.

A hódgátak sincsenek biztonságban

Az eurázsiai hód gyérítésére október 1. és március 31. között kaptak lehetőséget a vadászok, de a vadászathoz ólomsörét nem használható. Emellett engedéllyel akár a hódgát is elbontható.

Ha a hódgát elbontása nem közvetlen közegészségügyi vagy közbiztonsági okból történik, akkor az elbontás csak abban az esetben engedélyezhető, ha a hódgát által megváltoztatott élőhelyeken élő védett és fokozottan védett fajok védelmének szempontjai nem sérülnek

– írja egy tavalyi rendelet.

A jogszabály kitér arra is, hogy a hódgát elbontásának engedélyeztetésekor annak az őshonos szervezetekre, a víztestek morfológiai állapotára, valamint a vízellátottságra gyakorolt esetleges negatív hatásait is mérlegelni kell.

Többször meggyűlt a baj a hódokkal

A magyarországi hódállomány a 19. század közepére a vadászat miatt teljesen kipusztult. Nagyjából másfél évszázaddal később, 1991-ben kezdtek ismét betelepedni az országba Ausztria felől. Emellett szervezett telepítésük is zajlott 1996 és 2008 között. 2019 végére az eurázsiai hód hazai állománya a becslések szerint 8500 példányra nőhetett. Magyarországon 1988 óta védett a rágcsáló, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

Több panasz érkezett a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósághoz is az utóbbi években jelentősen elszaporodott hódok okozta problémák miatt. A rágcsálók több, a folyókat kísérő erdősávban tettek kárt, valamint körberágtak fákat közutak és járdák közelében, így azok könnyen rádőlhetnek az utakat használókra. Emellett az állatok járat- és üregásása is nagyobb kockázatot jelent, például belvízelvezető csatornákat és öntözőcsatornákat gyengíthet meg.

(Forrás: haszon.hu/ Magyar Állatvédelem, kép: vadalarm.hu/Solvin Zankl/Rewilding Europe)

Halazin

 

KAPCSOLÓDÓ

Gigaponty köszöntötte az új évet az RSD-n!

gyilkosbalna

Az RSD Boatfishing 2023-as évértékelője

szurkeharcsa

Tízezernél is több harcsát telepített a Szövetség a Tiszába és a Marosba!

gyilkosbalna