Közel 400 kiló halat fogtak a kétnapos emlékversenyen a Német-zugi holtágon! Méltóképpen emlékezett a résztvevő 35 csapat, akik szépen fogdosták a szebbnél-szebb pontyokat!
A Gyomai Horgászok Egyesülete által ismét megrendezésre került a Német-zugi holtágon a dr. Sallai László kétnapos emlékverseny – osztoztta meg közösségi oldalán a Gyomai Horgászok Egyesülete.
Mint írták, szombat reggel a helyek kisorsolása után a kéttagú csapatok elfoglalták a horgászállásaikat. 35 csapat részvételével megkezdődőtt a verseny. Az időjárás kedvezően alakult, a hőmérséklet napközben kissé kánikulai, éjjel pedig kellemesen hűvös volt.
A verseny alig kezdődött el, néhányan már fogták is a 2-2,5 kilós halakat. A verseny folyamán több alkalommal került sor mérlegelésre, így a kifogott halak hamar visszanyerték a szabadságukat. A mérlegelt halak döntő többsége ponty volt, mellette kevesebb amúr.
A versenyzők ez alkalommal nem bővelkedtek a nagyobb testű halakban, mindösszesen két alkalommal kellett soronkívül 6 + -os halat mérlegelni.
Apróbb, de méretes halak szép számmal kerültek a mérlegelő szákba, ezzel hozzájárulva a szép eredményekhez.
Díjazottak a következők:
1. Juhász Tamás
Tari Milán 54,150 kg.
2. Herda Zsolt
Kecse Zoltán 38,800 kg.
3. Győrfi Zsolt
Győrfi Ferenc 37,850 kg.
4. Bíró Sándor
Szatmári József 28,120 kg.
5. Gyányi Mihály
Szűcs Ákos 25,955 kg.
A legnagyobb halért járó különdíjat Herda Zsolt egy 10,370 kg-os gyönyörű ponty megfogásával érdemelte ki.
A versenyzők összesen 380kg, a versenyszabályok által értékelhető halat fogtak, ami igen szép eredménynek számít és meghaladja az elmúlt évek fogásait.Ezúton is gratulálunk a résztvevőknek és a díjazottaknak! Külön köszönet illeti meg Varga Jánost, aki az általa főzött nagyon finom marhalábszár pörkölttel emelte a verseny színvonalát! – zárták a bejegyzést.
(Forrás: Gyomai Horgászok Egyesülete)