#talaljfogast
Image default

Extra nagy csukák érkeztek az Atkai-holtágba!

Extra nagy csukák érkeztek az Atkai-holtágba! A krokodilok között volt 7 kilós is!

Ismét extra méretű csukák érkeztek az Atkai-holtágba! – osztotta meg örömmel a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége a telepítés részleteit.

Mint bejegyzésükben hangsúlyozták, 2024. március 12.-én több mint 50 db, összesen 243 kg – ~3,5 kg/db – csuka sikeres telepítése valósult meg.

A gyönyörű csukák között több 7 kg-os – ikrás – egyed is volt.

Csukák jöttek, busák mentek…

Tucatszámra fogták a nagyobbnál-nagyobb atkai busákat! Jól sikerült az atkai busák halászata, melyben a horgászok segítségét is kérték! 

Ahogyan magazinoldalunk is beszámolt róla, a Csongrád Vármegyei Szövetség 2024. február 9-én (pénteken) indította az atkai busaállomány – ökológiai célból történő- halászatát.

Mint írták, a korábbi évek tapasztalataira támaszkodva a busák keresése és terelése a holtág északi részén kezdődött. A halászat során 120 mm szembőségű perlon anyagú eresztőhálók 50-80 méterenként kerültek a partra merőlegesen elvetésre.

Az elvetett eresztőhálók kezdete és vége jól láthatóan módon kerültek megjelölésre, valamint a hálók környezetének kezdete piros bójákkal kerül kijelölésre. A halászat során a holtág teljes területére vonatkozó horgászati tilalom nem kerül elrendelésre. Ugyanakkor az esetleges akadályozás elkerülése érdekében egyes horgászhelyeken – jól látható módon – eseti horgászati tilalom került alkalmazásra.

Hatalmas busák akadtak a hálóba!

A Szövetség bejegyzése szerint az előre eltervezett ütemben zajlott le az atkai busahalászat. Az eltelt három nap alatt a terelés során több mint 20 darab (10 kilogramm feletti) busa akadt a hálókba, a legnagyobb közel 40 kg-os volt.

A hálók szembősége és mélysége eredményesen szelektálja a halakat, jellemzően nyílt vízen (vízközt) kizárólag a nagy testű busák kerülnek megfogásra, ugyanakkor egy-egy szakaszon néhány kapitális szürkeharcsa is a hálóba gabalyodott.

Természetesen szürkeharcsák kifogása nem volt a Szövetség célja, ezért a kiszabadításukat követően azonnal visszaengedésre kerülnek.

Összességében a hétfői és keddi fogást követően a szerdai napon még 15 mázsa busa került elszállításra (melyről a Szeged Televízió is beszámolt), a maradék közel 10 mázsa busát pedig a hét második felében szállították el.

(Forrás: HECSMSZ)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

A kétnapos hajdúsági halőri razzia eredménye: 252 ellenőrzés 13 feljelentés!

gyilkosbalna

Mélytengeri horgászhal tetemét sodorta partra a víz

gyilkosbalna

Megállíthatatlan fanyűvők a kunszentmártoni holtág területén élő hódok

gyilkosbalna