#talaljfogast
Image default

„Hogyan bánjunk kíméletesen a halakkal?” – Károly Attila írása

„Hogyan bánjunk kíméletesen a halakkal?” – Károly Attila írása.

Károly Attila neve ismerősen csenghet a szemfülesebb olvasóink számára, hiszen nemrégiben közöltük rendkívül hasznos tanácsait tartalmazó írását honlapunkon (a cikk ide kattintva olvasható el). Elárultuk Attilával kapcsolatban, hogy gyerekkora óta horgászik. Természetesen gyerekként először őt is a spiccbotos horgászat „fertőzte meg”, mint jónéhányunkat. Ezt követően ismerkedett meg folyamatosan a különféle módszerekkel és technikákkal.

A halfogáshoz való kiváló érzéke már hamar megmutatkozott, így nem volt véletlen, hogy 6 évvel ezelőtt a Profess cég magyarországi csapatába került. Mint írja magáról: „Pár évig a feederezésé volt a főszerep számomra főleg a klasszikus hosszúelőkés módszer, ebben a szakágban több megyei és országos bajnokságon is indultam. Az idei évtől viszont ismét visszatértem a nagypontyhorgászathoz, és újra a bojlisbotok kerültek elő.

Károly Attila elmondása szerint sokat horgászott az élő Tiszán, de mostanában legfőképp a Tiszalöki Kenyérgyári-holtágon és a környező tavakon kergeti a nagyobb pontyokat. Számára a horgászat, nem hobbi hanem szenvedély és elhivatottság.

Mostani írásában egy rendkívül fontos témakört vett górcső alá, mégpedig a halakkal kapcsolatos kíméletes bánásmód kérdését! Nézzük is hát, milyen tanácsokat oszt meg velünk Károly Attiila:

Vannak dolgok, amiket nem lehet elégszer hangsúlyozni, a mai horgász módszerekkel, csalikkal, horgászfelszerelésekkel hatalmas fegyver van a kezünkben, és létezik egy emberi rossz tulajdonság a telhetetlenség. Nagyon sokszor tapasztaltam a vizet járva, a horgászok, ha megfogják a napi „kvótát”, és esetleg tovább horgásznak, valamint a szerencse is melléjük szegődik, az ezután fogott halakat inkább elajándékozzák a szomszéd „sporttársnak”, mintsem visszaengedjék a fogott halat. Persze, ez tilos…

Tudni kell visszaengedni is!

Félreértés ne essen… nincs semmi baj azzal, ha valaki a megfogott halat haza viszi (mértékkel). Viszont az már kevésbé tetszik, ha ezt más horgásznak elajándékozza.

Tudni kell visszaengedni a halakat!

Sokszor hallani a vízparton, hogy „…nincs ebbe hal…” Persze az emberi kapzsiság miatt el is érhetjük ezt! Viszont egy kis odafigyeléssel nagyon komoly változásokat érhetünk el a vizeinkben. De a mai világban ezt igenis hangsúlyozni kell, ki kell emelni. Fontos, hogy gyermekeink, unokáink, úgy mehessenek le a vízpartra, hogy életre szóló élményekkel gazdagodhassanak, de ezért csak mi tehetünk.

Viszont nem elég ha „csak” visszaengedjük a halakat, nagyon fontos, hogy a visszaengedett hal életben is maradjon!

2014-ben Magyarország legnagyobb pontya, amit Gyékényesen fogtak, (34kg) is figyelmetlenség miatt pusztult el.

Volt szerencsém megtudni a hal sorsának a teljes történetét, és egy pici odafigyeléssel talán ez a hal még mai napig élhetne. A megfogástól számítva sok-sok perc telt el mire kiértek az illetékesek a halhoz, hogy hitelesítsék és ekkor tapasztalták, hogy se ponytmatrac, se nagy merítő… semmi, hiszen egyszerű „húshorgászok” voltak.

Ki tudja mennyi időt töltött a parton, mennyit rúgott a földön, ami egy 34 kg-os halnál nagyon komoly belső sérüléseket okozhat. Szerintem egy kis odafigyeléssel ez is kiküszöbölhető lett volna. Ahogy kiértek a halhoz azonnal felhívták a horgász figyelmét, hogy a továbbiakban tartsa vízben a halat így a fotózás is a vízben történt. Mivel a horgász nem volt tisztában azzal, hogy kell tartani, így nehézkes volt a megfelelő fotó elkészítése… végül a halat elengedték.

Nem vérzett, de nem lehetett tudni, hogy milyen belső sérüléseket szenvedett a parton, valamint milyen sokkot kapott. És mindez ívás előtt volt. Amikor megtalálták a tetemét és ásták el dőlt belőle az ikra, tehát nem csak Magyarország legnagyobb hala, de a jövő halai is elpusztultak akkor… Persze lehet, ha leívik csak 2 hal éri el belőle a 10-20 kgos méretett, de lehet egy világrekord ponty lett volna belőlük. Ezzel azt akarom mondani, ha elviszünk egy olyan halat, amire talán nincs szükségünk, sok-sok hal sorsát befolyásoljuk…

Pontymatrac, bölcső, megfelelő merítő elengedhetetlen

És nézzük sporthorgász szemmel a dolgokat… Egy sporthorgásznak a legfontosabb egy egészséges hal kifogása, ami épségben van, és egy tökéletes fotó elkészítése. Itt kell megemlíteni, ami az egyik legfontosabb a ponytmartac vagy pontybölcső mellett, a megfelelő merítő. Egy nagylyukú merítő nagyon csúnyasérüléseket okozhat a hal uszonyaiban, ahogy belevág.

Ezen a képen látszik a ponty farokuszonyán a sérülés, ami lehet a lehalászás alkalmával szerezte, vagy telepítéskor, de a nagylyukú merítő is ugyanilyen sérülést okozhat.

Használjunk mindig sűrűszövésű merítőhálót, hogy ne okozzunk uszonysérülést

Locsoljuk is folymatosan a halat

Fontos megemlíteni, mielőtt a halat matracra fektetnénk, vagy a bölcsőbe helyezzük, alaposan vizezzük be azt. Valamint, folyamatosan locsoljuk a halat a fotózás alatt is! Nem csak sokkal szebb képet készíthetünk ezáltal, de meg is óvjuk a hal nyálkahártyáját! Valamint egyéb apró részletekre is célszerű odafigyelni. Ha lehetőségünk van fotózásnál vizezzük be a pólónkat (persze ha az idő engedi) és a halat mindig magunk fele borítsuk, ha esetleg ugrik, soha ne „dobjuk” el magunktól.

Mindig a hal uszony mögött fogjuk a halat, soha ne a fejénél, így a kopoltyúban biztos nem okozunk sérülést! Fotózásnál, órát, ékszereket vegyük le magunkról, mert ezekkel is komoly sérüléseket okozhatunk a halnak. És soha ne felejtsük elhasználni a sebfertőtlenítőt! Apró részletekre való odafigyeléssel a halainkat épségben tarthatjuk! Nem beszélve a csonkítás…
Csak hasonlítsuk, össze a következő két kép magáért beszél…

Csonkított farok

Hibátlan uszonyok..

Ne csak a halaink épségére, de a vizeinkre, vízpartjainkra is figyeljünk oda. Hiszen rajtunk múlik mit adunk át a jövőnek, mutassunk példát, amit az új generáció majd követhet, és tovább adhat!

Feszes zsinórt! C&R!

Károly Attila Fishing

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Hatalmas meglepetésre angolna akadt horogra a Fűzfás-zugi-holtágon!

gyilkosbalna

Ezeken a helyeken is feloldották a harcsa- és pontytilalmat!

gyilkosbalna

Süllőfészkekkel segíti a Szövetség a ragadozóállomány gyarapodását az Alcsi Holt-Tiszában

gyilkosbalna