Gajdos László miniszter bejelentette, hogy véget vetnek a kockázatos és elavult kémiai szúnyoggyérítésnek
Szakértők már hosszú évekkel ezelőtt jelezték, hogy a kémiai gyérítés helyett a biológiai szúnyogirtásra lenne szükség. A Tisza-kormány élő környezetért felelős minisztere most bejelentette: megkezdődik az átállás megszervezése – számolt be róla a 24.hu.

Mint írta a cikk, a vízparton vagy annak közelében élők évek óta érzékelhetik, hogy a szúnyoghelyzet folyamatosan romlik. Ennek többek közt az az oka, hogy az Európai Unió legtöbb tagállamával szemben
Magyarországon még mindig a kockázatos és elavult kémiai gyérítést preferálják a biológiai megoldás helyett.
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter szerint ez a módszer nemcsak a környezetet terheli, de súlyosan hatástalan is.
A néhány évvel ezelőttig használt hatóanyagnál minden 1000 elpusztított rovarból mindössze 1 volt szúnyog és a napjainkban alkalmazott szerek esetében is minden 100 elpusztított rovarból csupán 1 a szúnyog.
– írta. A Tisza-kormány minisztere szerint a fenntartható alternatíva a célzott, biológiai szúnyoglárvairtás. Míg Nyugat-Európában 98 százalékban ezt alkalmazzák, itthon ez az arány sajnos majdnem fordított.
Emiatt bejelentette: az Élő Környezetért Felelős Minisztérium egyik kiemelt feladata lesz a szúnyoggyérítés ügyének kezelése, a biológiai gyérítésre való országos átállás megszervezése, valamint a lakosság bevonása és folyamatos tájékoztatása.
Mint arra a Nyíregyházi Állatpark korábbi vezetője felhívta a figyelmet: az átállás azért is fontos, mert a következő időszakban a vízmegtartási programok miatt a jövőben nőni fog a szúnyogok természetes szaporodóhelyeinek száma.
(Forrás: 24.hu, Fotó: Adrián Zoltán / 24.hu)


