Hatalmas küzdelemben győzte le Pintye Robi a 234 centis tiszai harcsát!
Ismét egy hatalmas harcsa fogásának emlékezetes pillanatait osztotta meg velünk Pintye Robi, aki már többször szerepelt oldalunkon hatalmas harcsáival!
Néhány hete keresett fel az egyik cimborám akit Tibornak hívnak, hogy lenne-e kedvem egy közös harcsázáshoz. Szeretné egy kicsit komolyabban megismerni a harcsahorgászat ezen oldalát és némi kezdő lökés jól jönne neki.
Természetesen nem tudtam nemet mondani! Mivel közeledett a szezon vége így az idő is szorított minket. De az utolsó pillanatban még össze tudtuk hozni azt a bizonyos harcsa horgászatot.
Szóval november 31.-én.. Halloween napján neki vágtunk.. igaz jelmez nélkül. 9 órai indulást beszéltünk nem szerettünk volna túl korán menni, amihez svájci óra pontossággal sikerült is tartanunk magunkat.
Sajnos a nagy szél és a hidegfront nem könnyítette meg dolgukat. Ezáltál a harcsák kapó kedve is szinte a nullára csökkent.
Rövid tanácskozás után, számomra két jónak vélt pályánál maradtunk amik egymástól csak néhány folyamkilóméterre voltak. Közben kérdeztem Tibort, hogy mi a csónak rekordja?! Ami jól emlékszem egy 8-10 kg körüli harcsa volt.
Biztattam, hogy akkor ma azon leszek, hogy ezt megdöntsük!
Meg is kezdtük a horgászatot az elsőnél, de sajnos hiába láttunk sok és jó méretű halakat csak gyenge kapásig jutottunk el délelőtt. Így azt javasoltam, hogy a horgászatra szánt idő másik felét fordítsuk a következő területre. A forgatókönyv sajnos a kezdetekben ugyanaz volt. Megtaláltunk a halakat, de nagyon inaktívak voltak.
Majd 14:30 körül megtört a jég!
Észre vettem egy kapitális példányt aminek végre sikerült túljárnom az eszén! Iszonyat erejű kapással adta tudtomra, hogy ő bizony igazi öreg harcos és nem fogja csak úgy könnyen adni magát! Ráadásul a rengeteg víz alatti akadó sem könnyítette meg a dolgom ahova folyton be akart törni!
Az első 2-3 percben minden erejét bele adva forgatta velünk a csónakot és próbált a védelmet nyújtó víz alatti fa rengetegbe bemenni. De végül sikerült el húznom onnan.
Aztán még következett körülbelül 6-7 perc kőkemény csata mire meg mutatta magát a víz felszínén a pálya öreg harcosa!
Gyors pányvázás, utána lassan egy sekély vízi part részre mentünk ahol már két horgásztársunk várt, akik a vízről nézték végig a nem mindennapi fárasztást. Gratuláltak és ők is csak ámultak a harcsa méretein.
Ami ilyenkor tőlük megszokott már, iszonyat vastag hal volt és egy gyors mérés után a hossza is kiderült.
234cm!!!
Sanyi Papó hangszerei most sem hagyták cserben!

Nem döntöttem rekordot, mert három héttel ezelőtt sikerült fognom egy közel 250cm-s harcsát, de azt kimerem jelenteni, hogy életem legerősebb harcsájával volt dolgom!
Néhány gyors fotó után vissza is nyerte a szabadságát mint az eddig társai.
Iszonyatosan boldogok voltunk mert ennél jobb évzáró halat el sem tudtunk volna képzelni! És a csónak rekordot is úgy néz ki, hogy sikerült megdönteni!

Visszamentünk a vízre mert volt még egy kis időnk a horgászatból. Néhány perc múlva sikerült még egy 120cm harcsát is fognunk ami már csak hab volt a tortán. Sajnos a hátralevő kis időben már csak kapásig is és hal vesztésig jutottunk el.
Pedig volt még egy 180 cm körüli forma is.
Hat órakor el búcsúztunk az öreg Tiszától és meg köszöntük neki ezt a csodálatos mai napot! Aztán én is meg köszöntem Tibinek a segítséget a fárasztás során és a fotókat majd elköszöntünk egymástól!
Megbeszéltünk egy következő harcsa horgászatot is, de már csak jövőre!
De addig is remélem sikerül majd megdöntened az új csónak rekordod a következő szezonban!
Pintye Róbert


