#talaljfogast
Image default

Horgásztábort szervez a FŐHESZ a gyerekekenek

Horgásztábort szervez a FŐHESZ gyerkekenek. A táborok részvételi díját nem változtatták, a tavalyi árakon tudnak idén is jelentkezni az érdeklődők.

Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége közösségi oldalán osztotta meg, hogy idén is tábort szervez a kis pecásoknak. 

432455804 808654291303580 6281172539848653688 n

Mint írják, a Szövetségük az idei évben is két gyermek horgásztábort hirdet meg, az eddig jól bevált Pilismaróti és Gödöllői helyszíneken. A táborok részvételi díját nem változtattak, a tavalyi árakon tudnak idén is jelentkezni az érdeklődők.

Bővebb információk a http://www.fohesz.hu/oldal.php?oldal=gyerektabor link alatt érhetők el.

Felejthetetlen élményekkel gazdagodik a gyerek ha megszereti a horgászatot!

Károly Attila neve ismerősen csenghet a szemfülesebb olvasóink számára, hiszen nemrégiben már több írását is közöltük honlapunkon (a cikk ide és ide kattintva olvasható el). Elárultuk Attilával kapcsolatban, hogy gyerekkora óta horgászik. Természetesen gyerekként először őt is a spiccbotos horgászat „fertőzte meg”, mint jónéhányunkat. Ezt követően ismerkedett meg folyamatosan a különféle módszerekkel és technikákkal.

Screenshot 2023 10 25 11 42 45 977 com.facebook.katana edit

A halfogáshoz való kiváló érzéke már hamar megmutatkozott, így nem volt véletlen, hogy 6 évvel ezelőtt a Profess cég magyarországi csapatába került. Mint írja magáról: „Pár évig a feederezésé volt a főszerep számomra főleg a klasszikus hosszúelőkés módszer, ebben a szakágban több megyei és országos bajnokságon is indultam. Az idei évtől viszont ismét visszatértem a nagypontyhorgászathoz, és újra a bojlisbotok kerültek elő.

Károly Attila elmondása szerint sokat horgászott az élő Tiszán, de mostanában legfőképp a Tiszalöki Kenyérgyári-holtágon és a környező tavakon kergeti a nagyobb pontyokat. Számára a horgászat, nem hobbi hanem szenvedély és elhivatottság. Ezt az elhivatottságot próbálja átadni gyermekei számára is, megszerettetve velük a horgászatot!

 De lássuk is Attila történetét!

Gyerekkel a vízparton

Amikor arra gondoltam, hogy gyermekeim lesznek, úgy képzeltem, hogy Ők is olyan fanatikusok horgászok lesznek, mint én. Ez így is lett!

KOPPÁNY A NAGYOBBIK FIAM SZINTE MÉG NEM IS JÁRT, DE MÁR A FOLYOSÓN ÜLVE TEKERTE AZ ORSÓT.

Majd nagyon sokat gyakorolta az udvaron a dobást. 5 évesen nem csak a spiccbotot kezelte nagyon, jól hanem a feederbotot is. De természetesen minden a spiccbottal kezdődött, amikor a testvére született. Anya és Kadosa még a korházban voltak Koppánnyal én otthon, ekkor gondoltam egyet miért ne menjünk el horgászni… Egy 4 méteres spiccbot, kis kaja csonti és jöhet a peca. Jöttek a bodorkák, küszök, törpék , dévérek.

MAJD A KÖVETKEZŐ HORGÁSZATON MEGFOGTA KISFIAM SPICCBOTTAL AZ ELSŐ KISPONTYOT IS.

És innen nem volt megállás… Persze erre rátett az is, hogy nekem a horgászat egy nagyon meghatározó dolog az életemben, nem túlzok, ha azt mondom a mindennapjaim része.

De a következőkben beszéljenek a képek:

1kep

Készülés az első horgászatra

2.kep 1

Élete első hala egy kisdévér

3.kep 1

 Majd egy nagyobb

4kep

Második horgászat és egyből egy jobb hal

5kep

Nagy meglepetés volt, hogy Koppány a második horgászatán spiccbottal már pontyot fogott.

6kep

“amíg apa horgászversenyt bonyolít le Anyával horgászok egy kicsit”

7kep

 Kepuval a vízparton, Koppány keresztapukájának segít kémlelni a vizet, keresi a pontyot.

8kep

…és viszi neki a csalogatóanyagot is

9kep

Otthon is meghatározó a horgászat játék közben is, télen kisgyermekkel jobb a meleg szobában, tavasszal újra vár a víz.

10kep

Első horgászat és első hal feederbottal.

11kep

Itt már Öcsi (Kadosa) is velünk tartott.

12kep

 Persze amikor városi rendezvényen járunk akkor is első a horgászat.

13kep

Koppány gyakran elkísért akkor is ha csak etetni mentem, az etetés a siker egyik kulcsa, ezt már Ő is tudja, de természetesen a legfontosabb a biztonság, mentőmellény nélkülözhetetlen.

14kep

Természetesen nagyon sokat kell segíteni a kicsiknek, kell a biztatás, és persze a türelem is. De mindez kifizetődő, hiszen olyan élményeket biztosítunk Nekik, ami életre szóló lehet.

15kep

Kadosa egyre gyakrabban jött el velünk horgászni, persze az elején kellett az 1gyerek/1felnőtt mivel feleségem kislányunkkal volt otthon Papa jött segíteni.

(35 évvel ezelőtt még én álltam ott előtte)

16kep

 Majd Kadosa is egyre ügyesebb lett.

17kep

 Végül kipróbálta a “feederezést” még ha csak egy 2m Dropshot bottal.

18kep

Kishalak jelentkeztek először…

19kep

De azért jobb keszeg is jelentkezett.

20kep

Koppány persze már nagyfiú és vágyott nagyobb halakra, így a Tiszavasvári Kacsás horgásztóra látogattunk el, ahol az első hala egy 5kg körüli tükörponty volt. Természetesen a fotózásánál kell a segítség hiszen a hal biztonságos visszaengedése nagyon fontos.

21kep

De fogott tőpontyot…

22kep

 amurt…

23kep

 …na meg afrikai harcsát, ami a képen is látszik nem lett a szíve csücske.. “Apa ez nagyon röfög”..

Egy a lényeg eröltetni semmit nem szabad, viszont ha szívesen velünk tartanak a gyerekek, ne hagyjuk ki Őket, hiszen ők a jövő, ahogy én tovább vittem, amit édesapámtól kaptam, gyermekeim is azt viszik tovább.

24kep

És az együtt töltött idő nagyon fontos!

(Károly Attila)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Ismét halmentést hajtott végre a horgász szövetség a tiszai árterületen!

gyilkosbalna

Nagytestű csukák és harcsák is terelőhálóba akadtak a mártélyi busahalászat során

gyilkosbalna

Harcsa stupekre jött a kapitális csuka!

gyilkosbalna
#talaljfogast
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.