#talaljfogast
Image default

Megérkezett az idei hatodik 30-as ponty a Balatonból!

Megérkezett az idei hatodik 30-as ponty a Balatonból! Zimmermann Árpi életében először horgászott a keleti medencében, és nem is akármilyen eredménnyel! 

A hatodik 30-as balatoni ponty érkezéséről számolt be a Balatoni Hal közösségi oldalán. Mint írják, Zimmermann Árpi horgászatának első napjaiban, a maximális távra húzva, egy szem 30 mm-es halas bojlival megdöntötte az egyéni pontyrekordját, hiszen egy kereken 30 kg-os, meseszép tükörpontyot terelt a merítőjébe.

Az eredményes horgásztól a Balatoni Hal azt is megtudta, hogy a bajuszos egy erős húzós kapással jelentkezett, a fárasztás pedig örök emlék marad.
Gratulálunk Árpi! – írták örömmel.

Pár napja érkezett meg az idei ötödik 30+os balatoni ponty is!

A hatalmas tükrös 32,75 kg-os és 85 cm hosszal mérlegelt! 

Büszkén osztotta meg közösségi oldalán a Balatoni Hal, hogy Mészáros Ferenc Horgásztársunk nevéhez fűződik az idei év ötödik 30 kg feletti fogás a Balatonon.

Posztjukban megjegyzik, hogy Ferenc a keleti medence déli partján Balatonakarattyán, a Lidó strandon csalta horogvégre a képen látható  rekordlistás pontyot. A végszereléket partról dobva juttatta be, melyen egy szem 20 mm-es fűszeres bojlit alkalmazott a hajszálelőkén.

A NAGYSZERŰ TÜKRÖST 85 CM HOSSZAL ÉS 32,75 KG-OS TÖMEGGEL MÉRLEGELTÉK A HALŐR KOLLÉGÁK JELENLÉTÉBEN.

Horgásztársunknak ezúton is gratulálunk a fogáshoz, a segítőknek pedig köszönjük a közreműködést! – zárták a bejegyzést.

35,625 kg-mal új balatoni pontyrekord született az IBCC-n!

Néhány napja írtuk meg, hogy a gigantikus pontyot az IBCC 4. napján csalta horogra a 244-es helyen horgászó AQVARIUS TEAM! 

Reggelre mindhárom medencében másodfokú viharjelzés fogadta a mezőnyt, ráadásul kitartó eső is párosult hozzá. A kora délutáni órákban mindhárom medencében felkerült az elsőfokú viharjelzés, így újra útnak indulhattak a csapatok és be tudták vinni a végszerelékeket – számolt be közösségi oldalán a neves verseny 4. napjáról a Balatoni Hal. 

A folytatásként pedig szenzációs hírrel szolgáltak:

A 244-ES HELYEN HORGÁSZÓ AQVARIUS TEAM TEGNAP DÉLUTÁN SIKERESEN MEGAKASZTOTTA, MAJD PARTRA TERELTE AZ ÚJ HIVATALOS BALATONI REKORDPONTYOT SIÓFOKON, AZ ARANYPARTON!

A fantasztikus tőpontyot 35,625 kg-os tömeggel hitelesítették kollégáik a helyszínen – tették hozzá.

(Forrás: Balatoni Hal)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Százával mentettek pontyokat és dévéreket halászok és halőrök a tiszai árterületről

gyilkosbalna

Közel 20 kilós pergetett harcsa jött a tisza-tavi keszegíváson!

szurkeharcsa

Fekete sügérre pergetenek vasárnap Látóképen!

gyilkosbalna