#talaljfogast
Image default

Különleges odafigyeléssel óvják a partifecskék fészkelőhelyeit a Hortobágyi Nemzeti Parkban!

Különleges odafigyeléssel óvják a partifecskék fészkelőhelyeit a Hortobágyi Nemzeti Parkban! A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága különös figyelmet szentel gyönyörű madaraink megóvására.

partifecskék klasszikusan a folyók partfalaiban költenek, amelyeket az áradások újítanak meg évről évre – írja közösségi oldalán a Hortobágyi Nemzeti Park. Ezen természetes folyamat során az előző évi falak leszakadnak a víz hatására, majd növényzettől és üregektől mentes friss felületek maradnak, így a fecskéknek nem a – sokszor élősködőktől teli – régi üregekbe kell visszatérniük. Mivel a Tisza vízjárása megváltozott a hosszú évek alatt, nagyon sok partifecske homokbányákban vagy építkezéseken megjelenő ideiglenes munkagödrökben települ meg, amely területeket akár 1-2 nap alatt birtokba vesznek.

Mint írják, a Nyírség homokvidékén szinte minden település végében található egy-egy kisebb bánya, ezért kiemelt figyelmet szentel a Természetvédelmi Őrszolgálat ezeknek a helyeknek, valamint a földmunkával járó beruházásoknak a folyamatos ellenőrzésére. Emellett nagyon fontos a helyi önkormányzatokkal való kapcsolattartás és együttműködés, ahol minden esetben pozitív tapasztalatokról tudnak beszámolni, a fészkelőhelyek leszalagozásában és figyelésében is nagy segítséget nyújtanak.

Mindenki segít óvni a fészkelőhelyeket!

Az aktív természetvédelmi tevékenység másik nagyon fontos területe, hogy már ismert és biztonságos helyekre igyekszenek visszacsalogatni a fecskéket. Több éven keresztül történt egy rétközi helyszínen a falfelület kézi erővel való megásása is, ami során az Őrszolgálat és az MME Nyíregyházi Helyi Csoportjának önkéntesei ásóval és lapáttal álltak neki a falnak, hogy frissítsék azt a partifecskék visszaérkezésére, melyet el is foglaltak – osztotta meg örömmel a Nemzeti Park.

Ennél nagyobb léptékű tevékenységet végez Popovics János bányatulajdonos, aki a folyamatosan üzemelő vásárosnaményi homokbánya falát minden évben gépekkel újítja meg, ezzel már hosszú ideje Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye második legnagyobb partifecske-telepét hozta létre. A bányában idén közel 1500 üreget ástak a fecskékmelyek mellett számos gyurgyalag is megtelepedett. A költőhelyek megteremtése és karbantartása mellett dr. Szép Tibor vezetésével jelentős kutatási tevékenység is folyik a Tisza mentén és a nagyobb homokbányai telepeken.

A partifecske (Riparia riparia) védett, míg a gyurgyalag (Merops apiaster) fokozottan védett fajok, természetvédelmi értékük 50.000 Ft és 100.000 Ft.

(Forrás: HNPI/ Gilányi Gábor Természetvédelmi Őrszolgálat)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Két 17 kiló fölötti tőponty került matracra az RSD-n

gyilkosbalna

Biztató jel, hogy gyönyörű aranykárászok, compók és lápi halfajok bukkantak elő a zalai halkutatás során!

gyilkosbalna

A zord idő mellett azért szép pontyokat is hozott a Télapó a Lőrintei Mikulás Kupán!

gyilkosbalna