Az éjszaka közepén, -2 fokban, ejtős kapással érkezett meg az első 25+ os ponty az RSD-n! A gyönyörű pontyot Szendrei Ádám fogta és pontos súlya 26,58 kg-ot nyomott!
Szendrei Ádám hatalmas pontyot fogott az RSD-n nehezített körülmények között. Nem éppen ideális időben érkezett az óriás, ami a szerencsés horgász egyéni rekordját is jelentette 26 kg feletti súlyával, és az első 25 +os bajuszost az RSD 2024-es ranglistáján.
Lássuk Ádám beszámolóját, hogy emlékezik vissza a kapitális fogásra:
„
Nagyon nehezen indult a 2024-es év számomra, hiszen még mindig tart a műtött vállam rehabilitációja, aminek során folyamatos nehézségekbe ütközöm. Továbbá, idén sokkal kevesebb időm jutott a horgászatra is eddig, mivel a munkám is jelentősen megnövekedett az előző évekhez képest! De történt is, hogy tegnap az előre jósolt éjszakai fagyok ellenére, úgy döntöttem, hogy nekivágok az éjszakának, lesz, ami lesz!
Mondanom sem kell, hogy az éjszaka közepén ejtős kapásra riadtam fel és futottam a bothoz,
miközben észrevettem, hogy szó szerint minden le van fagyva vastagon, persze fél perc múlva, már az ujjaimat sem éreztem a -2 fokos levegőben! Rögtön éreztem, hogy komoly ellenféllel van dolgom, majd a kicsit több, mint
20 perces fárasztás végén felbukkant egy hatalmas ponty,
amiről rögtön tudtam, hogy 20kg fölött van a súlya, de álmomban nem gondoltam volna, hogy az új egyéni rekordom pihen a merítőbe, majd később a matracon! A reggeli hitelesítés során vált hivatalossá, hogy bizony én vagyok, az a szerencsés, aki az első 25kg feletti pontyot fogta az RSD-n 2024-ben!
Történetesen ez egyben az Új Egyéni Rekordom is, melynek pontos súlya: 26,58kg.
A csalirol, csak annyit, hogy majd a Pontyshown lesz választható ajándék, a belépő mellé.
Bait Bait – MINŐSÉG, MINDENEK FELETT”
Gratulálunk a hatalmas fogáshoz!
(Forrás és fotó: Szendrei Ádám RSD horgászokFacebook)