#talaljfogast
Image default

Összesen 246 horgászszervezet nyert a MOHOSZ pályázatán tavaly, 408,2 tonna halat tudtak telepíteni

Összesen 246 horgászszervezet nyert a MOHOSZ pályázatán tavaly, 408,2 tonna halat tudtak telepíteni. Ez a mennyiség 80 tonnával több, mint a 2023-as.

A Magyar Országos Horgász Szövetség – MOHOSZ által az „Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat” (ÁPFE) keretében, öt különböző jogcímen kiírt 2024. évi pályázatokra összesen 260 horgászszervezet adta be pályázatát,

melyből 246 bizonyult támogatásra jogosultnak (2023-ban: 200).

– tájékoztatott a tavalyi évről a Szövetség.

Ez összesen 315,1 millió Ft jóváhagyott támogatást jelent (2023-ban: 244,7 millió Ft), mely 761,5 millió Ft (2023-ban: 608 millió Ft) összértékben 408,2 tonna (2023-ban: 321,3 tonna) hal telepítését tette lehetővé. A 2024. év őszén végrehajtott támogatott haltelepítések pályázati elszámolásainak döntő része már elfogadásra és kifizetésre került – írták.

A célelőirányzat keretein belül, a halállományok védelme érdekében került kiírásra „a kárókatona és a hód gyérítése” jogcím, melyre a horgászszervezetek mellett a speciális jogállású haltermelő tagok is pályázhattak. Összesen 20 szervezet (2023-ban: 17) pályázott, a jóváhagyott 22,2 millió Ft (2023-ban: 17,3 millió Ft) támogatás több, mint 110 ezer db (2023-ban: 96 ezer db) lőszer beszerzését tette lehetővé – osztották meg.

(Forrás: Magyar Országos Horgász Szövetség – MOHOSZ)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Hatalmas amurral döntötte meg egyéni rekordját Heni az Élővíz-csatornán!

gyilkosbalna

Nagy mennyiségű, saját nevelésű ponty és harcsa kerül az RSD-be!

gyilkosbalna

Mesébe illő pontyok tették felejthetetlenné a gyékényesi horgászatot!

gyilkosbalna