Ébredeznek a nagy pontyok Látóképen is!
A jó időnek köszönhetően egyre többen keresik fel Látóképet, így újabb szép fogásról tudnak beszámolni – osztotta meg közösségi oldalán a Látóképi-tározó.
Mint kiemelték, a kíméleti rész melletti terület rendre eredményes szokott lenni, akár így kora tavasszal is!
Mi sem bizonyítja ezt jobban Váradi Zoltán fogása, aki egy remek,18 kg fölötti tőpontyot fogott a múlt héten, a 6.álláson.

Gratulálunk a szép halhoz! – tették hozzá.
Tavaly mozgáskorlátozott horgásztársunk fogta ki a Látóképi óriást!
Újra horgon az óriás -nem mindennapi körülmények között! – osztotta meg közösségi oldalán a hihetetlen fogást a Látóképi-tározó. A szenzációs fogás részleteit változtatás nélkül közöljük most az alábbiakban:
„Látókép egyik nevezetessége az egyik ponty, amely hatalmas, immár 30 kilogrammos súly felett van a tavalyi év óta. Május hónapban, több mint fél év után került horogra, majd kis idő elteltével ismet sikerült őt becsapni. A fogás körülményei pedig egyáltalán nem mindennaposnak mondható! Egyesületünk 2021-ben elkészítette a mozgáskorlátozott horgászhelyet a debreceni ágban.
Egyébként is tervben volt, de egyik horgászunk kifejezett kérése felgyorsította ezt a folyamatot. A helyet egyébként bárki használhatja, de azt át kell adni azoknak, akiket ez a hely megillet adott esetben. Csahóczi László régóta testvére segítségével jár ki Látóképre, fontos volt számukra, hogy hétvégén, vagy sok látogató esetén is helyet tudjanak foglalni, így nem kell aggódni a hely adottságai miatt sem, hiszen ez a beálló teljesen akadály mentesített.
Május végén érkeztek ki a helyre, és Laci feeder botja apró rezdülésekkel jelezte, hogy van érdeklődés a felkínált csalira.
33 kiló feletti volt már az óriás, a látóképi nagy pontyok egyik matuzsáleme!
A fárasztás végén nem hittek a szemüknek, és természetesen azonnal értesítették a szolgálatban levő kollégát.

A hal védelme érdekében a szákolás után a vízből nem vették ki, és Kupás Zsolt halőr segítségével mérlegelték le a hatalmas példányt .
A súlya továbbra is 33 kg felett van!
Laci nem tudta megtartani a halat(szintén halvédelmi okokból meg sem próbálta), és a visszaengedést is kollégánk intézte.
Nagyra értékeljük, hogy ennyite vigyázott rá, a hal pedig mintha mise történt volna, úszott is tovább. Példaértékű hozzállás horgásztársunktól, és rengeteg kint töltött idő után rámosolygott a szerencse, minden elismerésünk a fogáshoz!

Az élmény maradandó, életre szóló tehát, horgásztársunk könnyeivel küszködött a fogás után, ami érthető..
A képek is mutatják, hogy a halvédelmi eszközök mindig nála vannak, és az élőlény megbecsülését jelezte, hogy nem akart mindenáron a fotóval bajlódni.
Le a kalappal minden téren, és napokkal később ismét Lacira mosolygott a szerencse,de erről majd később…
Megható és nem mindennapi történet…
Gratulálunk!”
Behúzós módszerrel sikerült horogra keríteni a majd’ 20-as látóképi pontyot!
Egy hete szombaton a spiccen Szabó Szabolcs kishajó segítségével juttatta be szerelékeit, bízva a fogásokban – írja közösségi bejegyzésében a Látóképi-tározó.

Mint írták, a szürke időben sikerült is neki egy szebb példányt horogra csalni, melynek súlya a hitelesítés során 18,50 kilogrammnak bizonyult.
Gratulálunk a szép halhoz! – tették hozzá.
(Forrás: Látóképi-tározó)


