#talaljfogast
Image default

Nagy mennyiségű ponty és süllő került a Balatonba

Nagy mennyiségű ponty és süllő került a Balatonba. Javában zajlanak a sorozatos telepítések a magyar tengerbe, pontyok esetében december végére elérik a 300 ezer kilógrammos telepítési mennyiséget. 

A tegnapi nap folyamán összesen, 484 kg egynyaras süllőt és 17 787 kg háromnyaras, fogható mérető pontyot telepítettünk a Balatonba több helyszínen a helyi horgászok jelenlétében – osztotta meg közösségi oldalán a Balatoni Hal.

Mint megjegyezték, a mostani ponty telepítésekkel együtt idén összesen 116 791 kg-ot teljesítettek a 300.000 kg-os éves telepítési kötelezettségükből. Hozzátették, hogy a teljes mennyiséget várhatóan december közepéig fogják a Balatonba juttatni.

Remekül sikerült a tavalyi évi telepítés is! A Szövetség még túl is teljesítette a 2023-as évre kitűzött tervét!

Teljesítettük az éves haltelepítési kötelezettségünket! – kezdte tavalyi bejegyzését a Balatoni Hal. Mint megemlítették, az utolsó telepítéssel december 14 -én háromnyaras pontyokat, és egynyaras süllőket is telepítettek a Balatonba.

Ezzel az állománnyal együtt pontyból  összesen 301.337 kg-ot engedtek a tóba, így sikeresen meghaladták a 300.000 kg-os éves telepítési kötelezettségüket.

A süllőtelepítés pedig a Bakony-Balaton Horgász Szövetség anyagi támogatásával valósult meg, melyet ezúton is köszönt a Szövetség!

Süllőből  összesen 13 395 kg került a Balatonba, ami több, mint duplája az éves, 6000 kg-os telepítési kötelezettségüknek, így mindenkori rekordot jelent!

Mint írták Balatonlellén, a kikötőben két fuvarral összesen 5640 kg-ot, Keszthelyen, az Akvárium Apartmanházak kikötőjében pedig 4049 kg háromnyaras pontyot engedtek le.

(Forrás: Balatoni Hal)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Több mint 300 résztvevővel ma veszi kezdetét a X. IBCC

gyilkosbalna

Zsákszámra mentették a halakat a halőrök a kiszáradó tiszai ártéri részről!

gyilkosbalna

Méteres busát fogtak pergetve a Balatonon

szurkeharcsa