A sekélyebb részről is gyönyörű pontyok akadnak horogra télen is Látóképen! Gyöngyösi Olivér egy majd’ 15-öst csalt horogra a napokban.
A hideg idő beálltával a legtöbben a nagy víz felé veszik az irányt a horgászaink közül, és a mélyebb részeken keresik uszonyos barátainkat. Többször is kiderült már azonban ,hogy a laposabb, sekélyebb részek is hozhatnak eredményt – jegyezte meg közösségi oldalán a Látóképi-tározó.
Mint írták, így volt ez a múlt hét pénteki napon is, amikor Gyöngyösi Olivér horgásztársunk a kíméleti rész mellett próbálkozott.
Kisebb maszatolós mozdítások voltak ugyan, de érdemleges kapás csak egy, annak az eredménye viszont
egy közel 15 kg ponty volt!
Olivér egy rövidebb távot horgászott most elmondása szerint, ez vezetett eredményre, illetve csaliként oldódó bojli került a hajszál előkére.
Szép fogás egy olyan időszakban, amikor kapásig is nehéz sokszor eljutni! – tették hozzá.
Gratulálunk!
Idei első horgászat: szakadó hóban jöttek a pontyok!
Még a fagyás előtti napokban, január közepén érkeztek Csősz Józsefék a spiccre, egy gyors horgászatra. A szakadó hóesésben is étvágyuknál voltak a halak, a havas ponty portré tehát nekik is kipipálva! – osztotta meg közösségi oldalán a Látóképi-tározó.
“Látóképi-tározó ezer arca
Reggel eső… Szél… +5 fok
Délben szakadó hóesés
Délután napsütés
De a halak legalább
étvágyuknál voltak
Idei első 13+ !
Igazi élmény peca volt, mint minden alkalommal!”
Gratulálunk a szép eredményhez és köszönjük a beszámolót! – tették hozzá.
16 gyönyörű pontyot terelt szákba az ügyes horgásztrió a befagyás előtti Látóképi tavon!
Fagyás előtti pontyok 2.- és a 4.állás is remekelt – címmel osztotta meg néhány napja a beszámolóját az eredményes horgásztúráról a Látóképi-tározó.
Mint írták, a múlt hétvégén költözött be a nagy víz külső ívére egy lelkes trió, név szerint Szilágyi Tamás, Kovács László és Nyíri Zoltán.
A fiúk nem törődtek a mínuszokkal, és a 48 órás horgászatuk újfent emlékezetes lett:
16 db pontyot terelhettek szákba.
„Pár telepített, több 7-10 kg közötti, és persze 10 kg feletti ponty is szemet vetett a csalikra, a srácok nagyon szép eredményt produkáltak tehát. Elismerés és gratuláció jár nekik is!
Hétfői távozásuk után szerdán reggelre már befagyott az egész tó, az időzítés így gyakorlatilag tökéletes volt.” – tették hozzá.
(Forrás: Látóképi-tározó Facebook)