#talaljfogast
Image default

Tízezres seregekben gyülekeznek a vadludak Balaton-parton!

Látványosan gyülekeznek a vadludak a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén – jelentette be az örömteli hírt közösségi oldalán a nemzeti park. 

Imádják a Balatont a nagy lilikek és a többi vadludak

Tájékoztatásuk szerint a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum közelében és a Zalavári gáton is megfigyelhető a jelenség. Tízezer nagy lilik (közöttük egy holland nyakgyűrűvel jelölt), négyszáz nyári, két vörös ásólúd, két apácalúd, egy vörösnyakú lúd tartózkodik a területen.

Ez utóbbi Magyarországon fokozottan védett, IUCN pedig a sebezhető kategóriába sorolja. A Gál Szabolcs madármegfigyelő által a Zalavári gáton készített fotók önmagukért beszélnek.

A vörösnyakú lúdról

Érdekesség, a vörösnyakú lúd vonulási szokásainak átalakulása miatt egyre jelentősebb számban csatlakozik a nagy lilik csapatokhoz. Mostanra százas nagyságrendben tartózkodik nálunk az október és március közötti időszakban. Költőhelyei és tradicionális telelőhelyei az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakultak,

ÁLLOMÁNYA UGYANAKKOR NAGYON SÉRÜLÉKENY.

A legtöbb egyed a Kaszpi- és a Fekete-tenger mellékén telel. Hazánk szerepe a faj védelmében a jövőben jelentősebbé válhat.

A Magyar Madártani Egyesület leírása szerint Szibéria északnyugati részén, az arktikus és szubarktikus tundrákon fészkel. Kis kolóniákban költ, fészekalja három-hét tojásból áll, a fiókák huszonöt napi kotlás után kelnek ki.

SOKSZOR RAGADÓZÓMADARAK FÉSZKE KÖZELÉBEN KÖLTENEK, HOGY A SZÁRAZFÖLDI RAGADOZÓKTÓL BIZTONSÁGBAN LEGYENEK.

Ezt a jelenséget más ludaknál is megfigyelték. Költőhelyén főleg gyapjúsással táplálkozik. Nálunk a többi lúdfajhoz hasonlóan a gyepeken, vetéseken legel.

(Forrás: Lelépő, fotók: Gál Szabolcs)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Területi engedéllyel jutalmazza az egyesület a legügyesebb törpeharcsaivadék vadászokat az Alcsin!

gyilkosbalna

Másnak egy élet is kevés egy kaptális hal megfogásához, Király Zsolt pedig számos óriást fogott tavaly

gyilkosbalna

Megújul a „Duna ura” – Hamarosan befejeződik a Kvassay-vízlépcső és szivattyútelep felújítása

szurkeharcsa