#talaljfogast
Image default

Vörös lett a Sebes-Körös egyik ága a szennyezés miatt Romániában

Vörös lett a Sebes-Körös egyik ága a szennyezés miatt Romániában!

A vasárnapi 2,9-es erősségű földrengéssel kötik össze a szakemberek azt a bányaomlást, amelynek következtében vörössé változott a Sebes-Körös egyik mellékága -közölte az Index. A Bárod-patakba került elemeket még vizsgálják a hatóságok, de mindenesetre kiadták a vízszennyezés-riasztást. Veszélyben lehet a nagyváradiak csapvize is.
A Román Vízügyi Igazgatóság azután szállt ki a helyszínre, hogy több bejelentést is kaptak a víz elszíneződéséről. A Bárod-patakba azután kerülhettek szennyező anyagok, miután a vasárnapi 2,9-es erősségű földrengésben beomlott egy bányaakna – a bánya már 50 éve nem üzemel –, amelyen átfut a patak is. A Sebes-Körös mellékágán több helyszínen is vettek mintát a szakemberek, ezeknek az elemzése még folyamatban van -írták.
A bányaalagútból másodpercenként 0,5 köbméter víz csordogál. A Sebes-Körösben pedig 10–12-szeres mértékben hígul a szennyezés koncentrációja, ennek ellenére a hatása az alsólugosi víztározóig terjed – írta meg a maszol. „A szakemberek továbbra is figyelemmel kísérik a helyzetet, egészen addig, amíg a jelenség el nem múlik, és a víz nem kerül a normális minőségi határértékek közé” – tájékoztat bejegyzésében a Vízügyi Hatóság.

Hantz Péter biofizikus, kutatóbúvár szerint – aki a bányapatakok vizének és iszapjának mikrobiális ökoszisztémáit vizsgálja –

a bezárt és működő bányák vizei tisztításának elhanyagolása miatt egyes patakokban és folyókban a cink, réz, nikkel, alumínium, kobalt, ólom, higany, uránium és más anyagok koncentrációja a megengedett értékek sokszorosa.

Hantz szerint egy nagyobb esőzés olyan mennyiségű „szennyezett iszapot moshat ki a tárnákból, meddőhányókból vagy ülepítő tavakból. Ez látványos környezeti katasztrófákhoz vezet”. Emellett kifejtette, hogy a felelőtlenül bezárt – de a működő bányák is – „lassan pusztító, krónikus szennyezést okoznak”.

(Forrás: Index/maszol.ro)

KAPCSOLÓDÓ

A hazánkból már költőfajként eltűnt tavi cankó bukkant fel a Dél-Alföld szikes tavain!

gyilkosbalna

Igazi ritkaság: hatalmas 22+os tőponty jött a Duna-Tisza csatornából!

gyilkosbalna

Janka, a szabadbattyáni óriás ponty is “elcsábult” a 60 órás peca alatt

gyilkosbalna