Még csak február vége, de már több mint 10 kapitális pontyot fogott az RSD-n Vajjon Péter! Hatalmas fogásaival mostanában heti szinten szembesülhetünk a vízterülethez tartozó Facebook csoportban, most magazinunkak is mesélt egy kicsit sikereiről.
Vajjon Péter neve ismerős lehet az RSD fanatikus pontyhorgászainak számára. A Viktória apartmanház tulajaként napi szinten űzi a nagy pikkelyeseket, nem kevés sikerrel! Legutóbbi 10+os fogását pont születésnapján, február 28-án szákolta meg.
Többszörös rekorder
„Vajjon Péter vagyok. 2017 ben kerültem az RSD-re , akkor vettük meg a nyaralónkat.
Már az első éjszaka fogtam egy hatalmas amúrt 17 kg os volt. A második nap pedig fogtam egy 20+ os pontyot.
Mikor megláttam éjszaka vízben beleborzongtam , hogy mekkora hal ez!! Azóta erre az adrenalindús élményre teljesen rászoktam!” – kezdte bemutatkozását magazinunknak.
Többszörös rekorder
Eddigi ittléte alatt már számos kapitális példányt fotott.
Az RDHSZ hivatalos rekordlistáján 19 fogása lett hitelesítve, ebből csak a tavalyi évben 13 nagyponty
A legnagyobb 2023-as hala egy 23,5 kg-os töves volt.
„Ebben az évben már fogtam már 14 nagypopntyot, ebből két 20+os (22.97 kg és egy 21.6 kg).
A Viktória apartmant befektetési szándékkal vásároltuk feleségemmel 2022-ben, felújítottuk, és akkor jött az ötlet ,hogy adjuk ki.
Azóta rengetegen megfordultak nálunk, sok kapitális méretű bajszost fogtak itt.
Egyik vendégünket gyönyörű 17.8 kg-os tükör ponttyal vehetett rész az RDHSZ sorsolásám. Ki is húzták a nevét és megnyerte a 2024 engedélyét.
Nyaralónk Dömsödön a Makádi Parkerdővel szemben helyezkedik el. A túlparton lévő parkerdő nyugodtsága miatt remek haltartó ez a kb 800 méteres szakasz. Magam is több 15 és 20+os pontyot és amurt fogtam itt.
Az apartman teljesen felszerelt konyhából, étkező+nappali, fürdőszoba és egy háló fülkéből áll. Tv prémium csatornákkal,Wifi,inverteres split klíma is van a nyaralóban. A füvesített kertben lehetőség van bográcsozásra és grillezésre. 20 nm-es biztonságos stabil stég tartozik hozzánk egy csónakkal ,amit ingyenesen a horgászok rendelkezésére bocsájtunk.
Legutóbbi halamat egy random pár órás pecával fogtam, 1 botot húztam be 1 szem bojlival, kb 10 órakor. Másfél óra várakozás után jött a 21.6 kg os ponty. Kb 15 percet fárasztottam csónakból.” – zárta sorait.
Gratulálunk a sok szép fogáshoz, és további sok sikert kívánunk Péternek!