#talaljfogast
Image default

A megfelelő utánpótlás érdekében 250 ezer mini ponty került a Dunába Fejér vármegyében

A megfelelő utánpótlás érdekében 250 ezer mini ponty került a Dunába Fejér vármegyében! Nemcsak a horogérett pontyok telepítése a feladata a Szövetségnek. 

Nemcsak horogérett pontyok telepítése a feladatunk, hanem követve a halgazdálkodási tervet, utánpótlásról is gondoskodni kell – osztotta meg oldalán a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége.

Mint bejegyzésükben kiemelték:

Így kerültek a Dunába (200.000 db) illetve a Nádor-csatornába (50.000 db) ezek a mini pontyok!

Nemrégiben pedig jászkeszeg és domolykó telepítéssel örvendeztette meg a horgászokat a FŐHESZ!

30-30 ezer példány került kihelyezésre.

Jászkeszeg és domolykó telepítés részleteit osztotta meg közösségi oldalán a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége.

Mint írja a Szövetség, a múltheti 30 ezer darab előnevelt balin és 50 ezer süllő telepítését követően (Újpesti-öböl, Kis-Háros-sziget öböl) 06.13-án 30 ezer darab jászkeszeg és 30 ezer darab domolykó kihelyezésével folytatták a telepítési programukat. Az előnevelt kishalakat az Újpesti-öböl területén engedték a Dunába.

Pár napja 5 ezer domolykó került a Marosba is!

A Szövetség nagy hangsúlyt fektet az őshonos halfajok állományjavító telepítésére, hogy a horgászvizek fajgazdagságát meg tudják tartani.

Domolykók érkeztek a Marosba – osztotta meg örömmel közösségi oldalán a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége.

Mint írják, június 4-én, a Maros folyóba, Makónál, 𝟱𝟬𝟬𝟬 𝗱𝗯 előnevelt ivadékot telepítettek, amelyek reményeik szerint megfelelő életteret találnak ebben a vadregényes kis folyóban.

A Szövetség nagy hangsúlyt fektet az őshonos halfajok állományjavító telepítésére, hogy a horgászvizek fajgazdagságát meg tudják tartani. Ez egy kiemelt céluk, sok utánajárást igényel, kevés haltermelő partnerük tudja garantáltan biztosítani a megfelelő minőségű ivadékot. Ám évről-évre sikerül érdemi mennyiségeket kihelyezniük – jegyezték meg a posztban.

A domolykó állománya az utóbbi években mind a Tiszán, mind a Maroson erősödésnek indult és ebben a számukra kedvezően alakuló környezeti adottságokon túl talán telepítéseik is hozzájárultak – tették hozzá.

(Forrás: Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége, Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Szűznemzéssel hozott világra utódot egy cápa a chicagoi állatkertben

gyilkosbalna

Egyik nap kiváltotta az engedélyét, másnapra rá gigapontyot fogott!

gyilkosbalna

40 éves koi pontyot fogott ki az angol horgász!

gyilkosbalna