#talaljfogast
Image default

Több mint 6 tonna pontyot telepített a FŐHESZ a Dunába!

Több mint 6 tonna pontyot telepített a FŐHESZ a Dunába!

Lezajlott az idei első pontytelepítés, számolt be róla a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége

MInt kiemelték, Szövetségük megkezdte az idei évi dunai halutánpótlási programját.

Első ütemben 6100 kg 5-6 dkg-os pikkelyes növendék ponty került kihelyezésre két helyszínen, Dunakeszin és Nagymaroson.

A jövőhétre tervezett folytatásban az ivadék korosztályra kerül a sor, majd áprilisban várható a fogható méretű pontyok telepítése.

26 mázsa ponty került Velencére, 3 kiló felettiek is érkeztek! A 1,5-1,7 kg-os példányok között található kisebb (1,1-1,3 kg közötti) és nagyobb (2,5-3,5 kg közötti) tömegű halak is kihelyezésre kerültek.

Március 11-én, a  reggeli órákban terv szerint megérkeztek az új lakók a tóba a helyi tógazdaságból – kezdi a pontytelepítésről a beszámolóját a MOHOSZ Velencei-tó.


Mint írták, a pontyok méretében kicsivel nagyobb szórás volt a vártnál, így a nagy átlagban 1,5-1,7 kg-os példányok között található kisebb (1,1-1,3 kg közötti) és nagyobb (2,5-3,5 kg közötti) tömegű egyaránt.

Az idei első telepítéssel összesen 2.619 kg hal került a tóba.

A szállítmány összértéke 3,3 millió forint. A kihelyezések a tervezett helyszíneken valósultak meg, vagyis ezúttal az Agárd-dinnyési kikötő hullámtörőjénél, a velencei Északi strand melletti mólónál és a sukorói hajóállomás bejáratánál kerültek a pontyok a vízbe – tették hozzá.

Fogható méretű pontyok kerültek a Balatonba Zamárdiban is nemrég!

Összesen, 970 kg háromnyaras pontyot sikerült ezúttal telepíteni. 

Zamárdiban, a Hethland Üdülő melletti szabadstrandon telepítettek fogható méretű pontyokat a Balatonba – számolt be a hírről a Balatoni Hal.

Összesen, 970 kg háromnyaras pontyot engedtünk le a halszállító autóról kollégáink segítségével.

Nemrég történt meg az idei év első pontytelepítése a Balatonon is! Akkor 1445 kg fogható méretű ponty került kihelyezésre a balatonlellei kikötőben. 

2025. fenbruár 13-án megkezdték a 2025-ös haltelepítési szezont a Balatonon – számolt be az eseményről közösségi oldalán a Balatoni Hal.


Mint kiemelték írásukban, az év első haltelepítésén összesen 1 455 kg egészséges, fogható méretű pontyot engedtek le a halszállító autóról. A nevezett mennyiséget a balatonlellei kikötőben csúszdáztatták be a tóba.
A jövő hét folyamán újabb pontytelepítések várhatóak a Balatonon – tették hozzá.

(Forrás :MOHOSZ Velencei-tó, Balatoni Hal)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Közel 3 mázsa halat fogtak a pünkösdi versenyen a horgászok!

gyilkosbalna

Csukanapot tartottak a Körösöknél, 800 kiló egynyaras krokodil érkezett a vizekbe

gyilkosbalna

Itt vannak az RSD rekorderei

vilagitocapa