#talaljfogast
Image default

8 kilós óriási dévért fogott az angol horgász!

8 kilós óriási dévért fogott az angol horgász! Ian Hannaby számára örök emlék marad a hatalmas keszegfogás! 

A keszeg az egyik első hal a szigetországban, amely a tavasz kezdetén táplálkozik, és Ian Hannaby nem vesztegette az időt, hogy becsrkésszen párat a nagyobbacskákból! Sikerült is neki, hiszen saját egyéni rekordját döntötte meg egy 17 font 7 unciás (kb.: 8 kg) dévérkeszeggel. A hatalmas dévér mellett fogott még két másik 13 fontos (kb.: 6kg) halat is!

Ian egy olyan tavon horgászott, amelyről köztudott, hogy néhány nagyon nagyobb halat is rejt, és egy olyan területet célzott meg, amelyről tudta, hogy a nagyobb halak az évnek ebben az időszakában gyakran előfordulnak. Valójában Ian egyik barátja egy héttel korábban fogtott ugyanezen a helyen egy másik nagy keszeget.

„A halat egy standard ólomklipszes szerelékkel fogtam meg, fehér és rózsaszín wafters-t használtam csaliként egy 12-es méretű horoggal.” – mesélte a szerencsés horgász az Anglingtimesnek.

„Miután a szélviharos körülmények között felállítottam a botokat, mindössze 10 perccel a kezdés után fogtam egy 5 kiló körüli pontyot. Később, nem sokkal éjfél előtt egy újabb kapás jött, és a fárasztásból éreztem, hogy egy keszeggel van dolgom. Szákolás után tudatosult bennem, hogy ez akkora keszeg, hogy ezzel megdönthetem az egyéni rekordomat.”

Csak amikor összeszedte magát és elkezdte kiválogatni a halakat, akkor jött rá, hogy mit fogott…

„Azt gondoltam, hogy valószínűleg 6 kiló körül lehet, de amikor a matracra tettem, sokkal nehezebbnek éreztem. Megdöbbentem, amikor a mérleg 17 font 7 unciát (8 kg) mutatott. Teljesen le voltam nyűgözve, és évek óta nem voltam ilyen izgatott a parton” – mondta.

Hazánkban pár napja dőlt meg az országos rekord

Hivatalosan is Molnár György kapitális dévérkeszege lett az országos rekord! A 6,13 kg-ot nyomó, 74 cm-es testhosszal rendelkező óriáskeszeg felkerült a ranglista élére.

Portálunk húsvét hétfőn számolt be Molnár György rábai horgász Szentgotthárdnál fogott hatalmas haláról. Mint korábban írtuk, a rekord méretű fehérhal szinte biztos, hogy megdöntötte az országos csúcsot. De mivel nem történt helyszíni hitelesítés, ezért MOHOSZ elbírálásán múlott, jóvá hagyja-e  történelmi eredményt a beszolgáltatott információk alapján.

Molnár György sporttársunkkal ezen oknál fogva folymatos összeköttetésben voltunk, hogy időben informálódjunk az illetékes szervek döntéséről. A tegnapi napon örömmel értesített bennünket, miszerint a helyi szövetség illetékese jelzett neki. Megtörtént az egyeztetés a MOHOSZ-os kollegákkal, akik jóváhagyták a hazai csúcsdöntést.

ÍGY HIVATALOSAN IS A MOLNÁR GYÖRGY  ÁLTAL FOGOTT 6,13KG-OS , 74 CM-ES DÉVÉRKESZEG LETT AZ ORSZÁGOS REKORD!

Nagypénteken jött a rekorder

Molnár György horgásztársunk  nagypénteki horgászatát koronázta meg egy történelmi sikerrel. A Rábán, Szentgotthárdnál, egy igazi akadós, vadvizi terepen sikerült method feederezés közben megakasztania egy akkora dévérkeszeget, ami meghaladja az eddigi, 2014-ben felállított országos rekordot. Horgásztársunk magazinunknak is mondott néhány szót lenyűgöző eredményéről.

Új országos dévérkeszeg rekord lehet Molnár György fogása

“Március 29-én pénteken method feederezés közben sikerült horogra csalnom egy kapitális méretű dévérkeszeget. Gyermekkorom óta horgászom ezen a vízterületen. Fogtam már szép, méretes keszegeket, 2-3 kg körülieket, illetve nagyobb pontyokat is. Rekordméretű hallal viszont mindidáig nem volt dolgom. Edesapám is velem volt a fogásnál.

A FÁRASZTÁS KB. 10-15 PERCIG TARTOTT, ÉS A PARTRAEMELÉSKOR MAGUNK SEM HITTÜNK A SZEMÜNKNEK!

A merítés után egyből telefonáltam a szomszédomnak, hogy jöjjön át megnézni amit fogtam, mert itt bizony rekordhalról van szó!  Egy másik barátom is meglátogatott minket és csodájára járt a gyönyörű példánynak. Két mérleggel is lemértük, hogy biztosak lehessünk a súlyában. ” – mesélte magazinunknak az eseményeket.

Felszerelése szerencsére igazi nehéz terephez volt igazítva, így méltó módon tudta le a küzdelmet a  kapitális hallal, nem nagyon kellett aggódnia a szakadás miatt. Egy heavy feeder bottal, 0,14-es fonottal szerelt orsóval, 0,12-es ugyancsak fonott előkével és 8-as horoggal akasztotta meg a hatalmas lapátot.

“Ezen a terepen, akadók között csak ilyen felszereléssel tudod felvenni a harcot ezekkel a rendkívül erős halakkal. Volt már rá példa, hogy a 30-as monofil zsinóromat úgy tépte el egy nagyponty, hogy magam sem hittem el. Csalinak egy popupot használtam, sötét folyóvízi etetőanyaggal megtöltve a kosarat ” – részletezte.

A KAPITÁLIS DÉVÉRKESZEG TÖMEGE 6,13 KG, TESTHOSSZA 74 CM VOLT.

Ezzel megdőlhet az eddigi országos rekord!

Halőri hitelesítés nem történt, ellenben a hal visszaengedését követően azonnal felvette a kapcsolatot a helyi szövetséggel. Tanácsukra a fogását és az azt igazoló felvételeket feltöltötte a MOHOSZ rekordlistájának regisztrációs felületére. A történéseknek két szemtanúja is volt Györgyön kívül, édesapja és szomszédja is. Ezen bizonyítékok elegendőek lehetnek sikerének hivatalos igazolásához is.  Amennyiben a Szövetség jóváhagyja fogását, ezzel a gyönyörű eredménnyel megszülethet az új magyar országos rekord!

Ha véletlen nem így alakulna a dolog, horgásztársunk akkor is maradandó élménnyel gazdagodott.

“HA ELFOGADJÁK, HA NEM, A TUDATOMBAN ÉS SZÍVEMBEN ÖRÖK ÉLMÉNY MARAD. ÉS AKIK LÁTTÁK, TUDJÁK, HOGY A REKORD HALAT TARTOTTAM A KEZEMBEN!”

– tette hozzá beszámolójához.

Érdekesség, hogy a halfaj tekintetében az eddigi regisztrált rekord ugyancsak a Rábából származikKiss Ferenc nevéhez fűződik, aki 2014 november 11-én fogta meg 6,02 kg-ot nyomó, 63 centis csúcspéldányát. A halat a folyó jakabházi szakaszán sikerült horogra csalnia.

Kiss Ferenc és az eddigi rekord

Gratulálunk Molnár Györgynek!

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Kapitális harcsa akadt horogra partról pergetve a Tiszán

szurkeharcsa

Kiakadtak Látóképen: szeméttel dobálják teli a mobil wc-t egyes „horgászok”!

gyilkosbalna

Jelentős mennyiségű compó került a Tiszába Csongrádban

gyilkosbalna