#talaljfogast
Image default

Tizenegy összkerék-meghajtású, hibrid Suzuki Vitarát adott át a MOHOSZ

Tizenegy összkerék-meghajtású, hibrid Suzuki Vitarát adott át a MOHOSZ

2025. 12. 12-én az ünnepi választmányi ülést megelőzően dr. Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke halőrzést és ügyvitelt támogató szolgálati gépjárműveket adott át – írta a MOHOSZ.

Mint írták, 2017-től töretlenül folyik az a közös horgászszövetségi és horgászszervezeti építkezés, amely egységes gépjármű-, gép- és eszközflottát, továbbá annak gazdaságos üzemeltetését és fenntartását együttesen célozza meg. Ma már – ha csak a gépjárműveket nézzük – a MOHOSZ a hatodik beszerzési ütemnél, ezen belül a negyedik Suzuki beszerzésnél tart, egy újabb sikeres közbeszerzés eredményeként.

suzuki atadas 2025 1 5

Tizenegy Suzuki Vitara összkerék-meghajtású, hibrid hajtásláncú személygépjármű – négy ügyviteltámogatási fehér színben, hét pedig zöld színben, halőrzési célokra – került átadásra. A gépjárművek egy újabb közbeszerzési eljárás részeként kerültek beszerzésre, ami során a MOHOSZ 50%-os támogatást nyújtott – jegyezte meg a Szövetség.

A MOHOSZ szerint a Suzuki Vitara hibrid technológiájának köszönhetően előremutató, környezettudatos választás. Ezek a fehér színű gépkocsik a MOHOSZ tagszövetségeiben dolgozó kollégák munkáját fogják segíteni. A zöld színű gépjárművek a halőri összkerék-meghajtású személygépjármű kategóriába sorolva nyújtanak majd segítséget a mindennapi halőri szolgálat során. A beszerzés összértéke 114 millió Ft, melyhez a MOHOSZ a használó horgászszervezeteknek 50%-os támogatást nyújtott.

Büszkék vagyunk arra, hogy a közfeladat-ellátási forrásokból és az egyes agrárminisztériumi és miniszterelnöki hivatali támogatásokból beszerzett, a MOHOSZ tagszervezetei, speciális jogállású tagjai és azok jelentős tagegyesületei részére használatra átadott, közös központi horgászszervezeti gépjárműflottában a most átadottakkal együtt összesen jelenleg 55 Suzuki márkájú gépjármű szerepel, bizonyítva a márka előnyeit – tették hozzá.

A gépjárművek egy többéves, opcionálisan bővíthető használói megállapodással kerülnek a végfelhasználókhoz, ahol a tulajdonszerzés a hasznosítási ciklus lejártával és egyéb feltételek teljesítése esetén történik meg, vagy átváltható egy újabb támogatott gépjárműre.

(Forrás: MOHOSZ)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Ismét egy hatalmas harcsát kapott el Oláh Csaba!

gyilkosbalna

Új tórekord született a népszerű horgásztavon: már 27 kiló feletti!

gyilkosbalna

Ismét egy gyönyörű compó akadt horogra a Rózsa-szigetnél

gyilkosbalna