Életet mentett a halőr!
Sikeres újraélesztést hajtott végre a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének hivatásos halőre! – számolt be róla közösségi oldalán a Hajdú-Horgász Debrecen.

Nagy Sándor hivatásos halőr, szolgálati időn kívül nyújtott segítséget egy fiatal férfinak. A férfi elkeseredésében rossz döntést hozott. Sándor, ahogy érzékelte a bajt, azonnal aktív segítséget nyújtott. A központi segélyhívó értesítés mellett, mivel már nem volt légzés mellkas kompresszióhoz kezdett. Az első 30 lenyomás után visszatért a légzés, ekkor stabil oldalfektetést alkalmazott és figyelte a légzését. A férfi zihálni kezdett, a légzése felületessé vált, majd leállt. Sándor ismét a hátára fektette a férfit és újra elkezdte a mellkas kompressziót. A kiérkező mentőszolgálat eszméletlen, de stabil állapotban szállította a férfit a korház intenzív osztályra.
Mint írták, Sándor 2022.09.01-én csatlakozott a szövetség halőri csapatához, azóta Ő és minden hivatásos halőr képzése folyamatos. A képzések egyik komoly pillére a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Oktatási és Kiképzési Alosztály intézkedéstaktikai képzésén megszerzett képességek, melynek része a Police Medic is, amit a hivatásos halőrök éppen a januári és februári hónapban ismételtek át újra a rendőr instruktorokkal.
(Forrás: Hajdú-Horgász Debrecen)
Ismét egy elkóborolt kutyust mentettek meg a ráckevei halőrök!
Újabb sikeres kutyamentésben vettek részt a ráckevei halőrök – írta közösségi oldalán a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség.

Mint kiemelték a posztban, a halőrzési ágazatvezetőjük Ráckevén egy forgalmas utcán az autók között kószáló kutyusra lett figyelmes. A mindig kéznél lévő chipleolvasónak köszönhetően a Hugó nevű elszökött francia bulldog hamar visszakerült gazdájához.
Köszönjük a gyors segítséget! – tették hozzá.
(Forrás: Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség)
Több ezer védett szivárványos öklét mentettek a halőrök
Halmentés történt a kövegyi-szivattyúnál! – számolt be a rendkívüli eseményről a közösségi oldalán a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége.

Mint írták, 2025. december 10-én halmentést végeztek a HECSMSZ hivatásos halőrei a Maros-folyóból kiágazó Kövegyi-csatorna szivattyújánál található betonozott mederből. A halmentés során több ezer szivárványos ökle, valamint több folyóvizi halfaj (márna, jászkeszeg, paduc) egynyaras egyede került vissza a Maros-folyóba.
(Forrás: Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége)
Búvárok mentették meg a beszakadt jég miatt az RSD dermesztő vízben rekedt kutyát – videóval
A Ráckevei Duna budapesti (soroksári) szakaszán beszakadt a jég egy kutya alatt tegnap délelőtt – adta hírül Facebook oldalán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Hozzátették, a bajbajutott négylábú ijedten kapaszkodott a vékony jég szélébe – szerencsére a huszonegyedik kerületi hivatásos tűzoltók nagyon gyorsan a segítségére siettek.
„A jeges víz hideg és veszélyes volt… a mentést csak búvártechnikával lehetett megoldani, így az akcióba a főváros búvárszolgálata is bekapcsolódott” – magyarázzák. Kiemelik, a búvárok kiérkezéséig a tűzoltók és a kutya gazdája folyamatosan nyugtatták a kutyust, aki a mellső lábaival próbálta magát fenntartani a vékony jégen.
A tűzoltók kötélbiztosítás mellett, egy speciális felfújható mentőszigettel közelítették meg az állatot, majd sikeresen partra segítették az átfagyott, remegő ebet. Miután a tűzoltók a járműben átmelegítették, a gazdája azonnal állatorvoshoz vitte.
(Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)


