#talaljfogast
Image default

Franciaországot is megjárta a gyűrűzött nagy kócsag

Franciaországot is megjárta a gyűrűzött nagy kócsag

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa a napokban egy nyolc évvel ezelőtt, Győr-Moson Sopron megyében gyűrűzött nagy kócsagot kapott lencsevégre a Királyhegyesi-pusztán. Mint kiderült, az éltes korú példány korábban már Franciaországot is megjárta – számolt be róla a Körös-Maros Nemzeti Park

Mint kiemelték, honlapukon éppen a közelmúltban számoltak be egy színes gyűrűs kék vércse megkerüléséről, most pedig egy gyűrűzött nagy kócsagot (a magyar természetvédelem címermadarát) sikerült megfigyelni. A madár piros alapon fehér karakterekkel ellátott színes gyűrűt viselt.

2m8 jelolesu franciaorszagot megjart nagykocsag

Idén tavasszal és nyár elején a Csanádi pusztákon kifejezetten sok a száraz gyepeken táplálkozó nagy gázlómadár. Szürke gémek és nagy kócsagok járják a gyepeket, annak ellenére, hogy ezek alapvetően vízhez, vizes élőhelyekhez kötődő madárfajok. Jelenleg azonban egyrészt kevesebb az alkalmas, vízzel borított élőhely a térségben, másrészt, ha a száraz gyepek is táplálékbőséget kínálnak, akkor ott is eredményesen tudnak vadászni például apró rágcsálókra, gyíkokra, vagy éppen rovarokra. Megfigyeléseink szerint most főként a nagyon nagy mennyiségben jelenlévő mezei tücsök a fő vonzerő a madarak számára. Több alkalommal láttuk azt is, hogy gyíkokat zsákmányoltak.

Amellett, hogy ezek a gyepeken sétáló, vagy éppen lesben álló, nagytestű, hófehér madarak már önmagukban is megkapó látványt nyújtanak, érdemes a lábaikat is tüzetesen megvizsgálni, hogy nincs-e rajtuk jelölőgyűrű. Ugyanis a nagy kócsag is egy olyan faj, amelynek zajlik színes gyűrűkkel történő jelölése hazánkban. Bármikor szemünk elé kerülhet tehát egy jelölt példány, ahogyan ez történt idén június elején is, a Csanádi pusztákhoz tartozó Királyhegyesi-pusztán, egy kaszált gyepterületen. Távcsöves megfigyelés során láttuk, hogy az egyik nagy kócsag gyűrűt visel. Igyekeztünk minél közelebb kerülni hozzá, hogy olyan fényképet készíthessünk, melynek alapján egyértelműen beazonosíthatók a karakterek.

Franciaországot is megjárta

Az adatokat megküldtük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Madárgyűrűzési Központjának. Kiderült, hogy ez a nagy kócsag több mint 8 évvel ezelőtt, 2018 nyarának elején kapott gyűrűt, fióka korában. A gyűrűzés a mostani megfigyelés helyétől több mint 300 kilométerre, a Győr-Moson-Sopron megyei Kapuvár melletti, Osli-Hany nevezetű mocsárban történt. A jelölés után 4 évig nem volt megfigyelése a madárnak, majd 2022 októberében Franciaország észak-keleti részében, Bistroff település mellett, egy vizes élőhelyen figyelte meg több alkalommal is egy madarász. Egy év elteltével, 2023 novemberében szintén ugyanezen a franciaországi tóparton került távcső elé a madár. Ezt követően már nem volt megfigyelése, csak most került elő a Királyhegyesi-pusztán, ami több mint 1000 km-re található a franciaországi helyszíntől.

A nagy kócsag annak ellenére, hogy nem tipikusan vonuló faj, mégis képes nagy távolságokat kóborolni. A Magyarországon jelölt fiatal példányok tehát Európa-szerte bárhol felbukkanhatnak – írta a nemzeti park.

(Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park Fotó:  Balla Tihamér)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Rakóssal varázsolta ki a brutális erőben lévő 15-ös tövest Soltész Lóri!

gyilkosbalna

A kitartás meghozta a sikert: méteres dunai süllőket fogtak pergetve!

gyilkosbalna

2 méter feletti harcsát fogtak Maconkán!

gyilkosbalna
#talaljfogast
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.