Egy nagyon kedves történetet olvashatunk egy hölgy horgásztársunkról. Arról, hogyan jutott el a gyermekkori hobbipecáktól az országos „női harcsarekordig”.
Egy újabb sztori, ami a hölgy horgászok kitartását tükrözi, és azt is, milyen ellenszéllel kell megküzdeniük a modern, közösségi oldalak világában. Természetesen ez sem szegi kedvét.
Egy szerelem, amit a nagypapámtól örököltem
Sziasztok, Bianka vagyok, de sokan inkább a harcsás csajként ismertek.
Gyerekkorom óta pecázom. A horgászat szeretete nálunk családi örökség. Drága nagypapám Tiszalökön született, imádta a Tiszát, és ezt a víz iránti szeretetet, valamint a horgászat iránti szenvedélyét átadta édesapámnak, ő pedig nekem gyerekkoromban.
Egy egyszerű parasztlányként nőttem fel, és soha nem igazán érdekeltek a tipikusan női sportok vagy hobbik. Mindig is inkább egy „fiús lány” voltam.
Gyerekként teljesen természetes volt számomra, hogy a vízpart, a halak és a horgászat, állatok legyen a szabadidőm része.
A horgászat iránti szeretetem már egészen kicsi koromban olyan erős volt, hogy hatéves koromban édesapám a kertünk végében kialakított nekem egy horgászatra alkalmas halastavat egy nagyobb területen, amelybe halakat is telepített. Így iskola után gyakorlatilag nem volt kérdés, hol töltöm a szabadidőmet.
Az első pecabotomat pedig nem egy horgászboltban vettem. Én magam készítettem egy gombostűből, damilból, kacsatollból és egy ágból. Ráadásul olyan jól működött, hogy több halat fogtam vele a saját tavunkból, mint édesapám a boltban vásárolt horgászbotjával. Ezek a gyerekkori emlékek a mai napig nagyon kedvesek számomra.
Amikor a horgászat háttérbe szorult
Ahogy felnőttem, sajnos a horgászat háttérbe szorult. A tanulmányaim, majd a mindennapi élet és a munka miatt nem jutott időm rá. A vízpart szeretete azonban soha nem múlt el. Mindig is kedves emlékként őriztem magamban a gyerekkorom horgászatait, és valahol mélyen mindig hiányzott az az érzés, amit akkor a víz mellett éreztem.
2024 – visszatérés a vízpartra
2024-ben jött el az a mérföldkő, amikor egyszerűen azt éreztem: nekem ez nagyon hiányzik. Újra el szerettem volna menni horgászni, vissza akartam kapni valamit abból a gyerekkori érzésből, amit annyira szerettem.
A sűrű, dolgos hétköznapokból végre szakítottam időt magamnak, és újra elkezdtem horgászni. Először pontyoztam, de közben már egyre több harcsás videót és dokumentumfilmet néztem. Nagyon elkezdett csábítani a gondolat, hogy mi lenne, ha egyszer ezeket a gyönyörű ragadozó halakat is megpróbálnám megfogni.
Rengeteg videót néztem, tanultam, próbáltam minél több tudást magamba szívni, mielőtt belevágok. Kíváncsi voltam, milyen érzés lehet egy olyan ragadozó hallal megküzdeni, amely rendkívül intelligens, erős, és egyáltalán nem könnyű rá horgászni.
Végül kinéztem magamnak egy tavat, amely erre ideálisnak bizonyult. A felszerelések beszerzése után el is látogattam oda, és aznap este két bottal, szakítós módszerrel megpróbáltam becsapni ezeket az okos jószágokat. Aznap este történt valami, amit valószínűleg soha nem fogok elfelejteni.
A faházból egyszer csak meghallottam a botom csilingelését és a kapásjelző hangját. Olyan adrenalin öntött el, hogy azt az érzést a mai napig pontosan fel tudom idézni. Futottam a bothoz, és megkezdődött életem első harcsafárasztása.
Egy 17 kilogrammos példányt sikerült horogra csalnom. Miután visszaengedtem méltó helyére, leültem a stégre, és egyetlen gondolat motoszkált a fejemben:
„AZTAAAA! Én ezt az érzést kerestem eddig!”
Onnantól nem volt kérdés, hogy a horgászatom elsősorban a harcsák körül fog forogni. Ezután még több videót kezdtem nézni, még többet tanultam a harcsákról és a harcsahorgászatról, és próbáltam minél többet vízen lenni, hogy tapasztalatot szerezhessek, így rengeteg időt töltöttem vízen huzamosabb megszakítások nélkül. A harcsázás egyre jobban magával ragadott, azt vettem észre.
2026 nyara – amikor minden megváltozott
2026 júniusáig folyamatosan tanultam és horgásztam, de akkoriban a legnagyobb harcsám körülbelül 30 kilogramm volt. Szerettem volna egy kapitálisabb harcsával is megküzdeni, ezért 2026. június 26-án Gyálánba látogattam egy kapitális harcsa reményében.
Ezen a napon egy véletlen találkozás megváltoztatta a horgászatomat és az életemet is.
A parton ültem a kis felállított botjaimmal, és vártam a kapásra, amikor megjelent Mákos István, aki horgásztúra-vezető.
Máki már ismert engem a TikTokról, és tisztában volt azzal, hogy mennyire elszánt vagyok, ezért felajánlotta, hogy ha gondolom, próbáljam ki az aktív pecát, és próbáljuk meg együtt megfogni az álmaim harcsáját. Megbeszéltünk egy másik időpontot, amikor mindketten ráértünk.
Számomra az aktív peca teljesen idegen volt. Gyakorlatilag semmit nem tudtam róla, maximum azt, amit a videókból korábban össze tudtam szedni. Elvarázsolt, ahogyan Máki, aki mostanra már a szerelmem, mesélt róla.
Elindultunk a vízre, és körülbelül tíz perc telt el, amikor egy 60 kg körüli kapitális harcsa megkívánta a felkínált gumihalat és meg is ette.
Máki indulás előtt mindenre felkészített, amire csak tudott, így magabiztosan és nyugodtan kezdhettem neki a kapitális harcsa fárasztásának.
Amikor először éreztem meg, milyen egy pergető bottal harcsázni, egyszerűen nem akartam elhinni az érzést. Az, hogy közvetlenül éreztem a hal minden rezdülését, erejét és súlyát, teljesen más dimenzióba helyezte számomra a harcsázást. Ezzel tulajdonképpen elkezdődött az én igazi, kapitális harcsákra épülő horgászatom.
És közben történt még valami.
Ezen a túrán egymásba szerettünk Mákival. Horgászközösségben híres lett a szerelmünk, mindenki úgy emleget minket, hogy mekkora mákunk volt egymással. Két ember, akiknek ugyanaz a szenvedélye…
Én tényleg úgy érzem, hogy a világ egyik legszerencsésebb nője vagyok, mert egy olyan férfit kaptam az életembe, aki pontosan ugyanazt szereti, amit én. A horgászat nemcsak a szenvedélyünk, hanem számára a munkája is. Ráadásul olyan profi abban, ahogyan engem támogat és mellettem áll, mint amilyen nagytudású a vízen.
Neki köszönhetem az eddig megszerzett tudásom érdemleges részét. Számomra ő nemcsak a párom, hanem a példaképem is. Az a tudás és szenvedély, ahogyan horgászik, egyszerűen elképesztő. Az idejét és a tudását sem sajnálva minden erejével támogat a harcsahorgászatban.
És ami számomra különösen fontos: a mai napig tanulunk ugyanis.
A közös pecák során lett egy különleges „ismerősöm” is, akit Lujzának neveztem el. Lujza egy 100 kilogramm feletti harcsa, aki rendkívül okos, ezért a jelenlegi horgászataim részben a rá való felkészülést is képezik.
2026 nyarán nagyon sokat voltunk vízen, és szerencsére rengeteg sikerélményem lett.
10 kilogrammtól egészen 70 kilogramm feletti harcsákig sikerült különböző méretű példányokat fognom.
Az idei nyáron sikerült horogra csalnom az eddigi legnagyobb harcsámat is: egy 70 kilogramm feletti példányt. Ez számomra hatalmas büszkeség volt, különösen azért, mert nőként egy sokak által férfiasnak tartott sportot, hobbit és szenvedélyt űzök.
Természetesen kaptam hitetlenkedést is. Voltak, akik azt mondták, hogy egy nő nem tud ekkora harcsákat megfogni, főleg nem pergető bottal. Én azonban nem szerettem volna ezekkel az emberekkel vitatkozni. Az eredményeim és a fogásaim szerintem sokkal jobb választ adnak minden ilyen megjegyzésre.
Szóval igen, uraim: egy nő is képes erre!
A sok sikerélmény és rengeteg biztatás után elkezdtem azon gondolkodni: Mi lenne, ha lenne egy konkrét célom is?
Tudtam, hogy hivatalosan nincs külön női és férfi horgászrekord, de elkezdett foglalkoztatni a gondolat: Mi lenne, ha én mégis megpróbálnám megfogni a Magyarországon valaha hitelesített legnagyobb női harcsafogást?
Elkezdtem kutatni, keresni az adatokat. A kutatásom során nem találtam hitelesített adatot arról, hogy női horgász hitelesített 60 kg feletti harcsát fogott volna. Nem kellett több.
Megfogalmazódott bennem a cél, és útnak indultunk, hogy megpróbáljuk megvalósítani.
2026. augusztus 12. – a rekordhal
Augusztus 12-én érkezett el az a nap, amelyet valószínűleg egész életemben emlékezetes dátumként fogok számon tartani.
A tóra érkezés után elindultunk, hogy pergetve próbáljak horogra csalni valami „vaddisznó méretű kis cukiságot”.
És egyszer csak megtörtént.
Megérkezett hozzám az a hal, amelyért tulajdonképpen elindultunk. A megakasztás után már volt tapasztalatom néhány kapitális méretű harcsával, ezért szinte azonnal éreztem, hogy a bot végén most valaki olyan van, akiért jöttem.
Megkezdődött a harc.
A hal nagyon élvezetes kirohanásokkal dolgozott. Egyáltalán nem akarta könnyen megadni magát. Rengeteg hirtelen irányváltása volt: hol a csónak alatt próbált elmenni, hol a csónaktól tört ki.
Egyik korábbi harcsámnál sem tapasztaltam ennyire hirtelen váltásokat, amitől még izgalmasabb és élvezetesebb lett a küzdelem.
Körülbelül 20 perc fárasztás után sikerült felszínre csalnom. Ekkor a párom, Máki, segítségemre volt, és megmerítette nekem a halat.
A csali ezúttal a Venom Crazy Shad volt, amely hamarosan a boltokban is elérhető lesz.
Amikor megláttam a halat, és tudatosult bennem, hogy tényleg ő az, akiért jöttem, és sikerült megfognom, egyszerűen leírhatatlan boldogság és büszkeség töltött el.
Abban a pillanatban minden értelmet nyert: a rengeteg türelem, a vízen töltött napok, a tanulás és a sok-sok próbálkozás.
És természetesen hálás voltam a páromnak is. Ha ő nem tanít meg engem az aktív pecára, talán ez a fogás sem jöhetett volna létre.
A kapitális harcsák teljesen más pályát jelentenek. Tudni kell lereagálni minden mozdulatukat, mert ők szeretnek „műsorozni”. Ez a hal pedig különösen kitett magáért.
A gyönyörű nőstény harcsa súlya 60,20 kilogramm, hossza pedig 210 centiméter volt.
A hal hitelesítéséhez természetesen halőrt hívtam. Együtt lemértük, megvizsgáltuk a halat, majd megtörtént a szükséges dokumentumok kitöltése és a fogás hivatalos hitelesítése.
Felkerültem a MOHOSZ hivatalos rekordlistájára.
Számomra ez nőként hatalmas büszkeség.
De igazából nemcsak magamért horgásztam azon a napon. A női horgásztársaimért is.
Szerettem volna megmutatni, hogy igenis tudunk nagyot álmodni, képesek vagyunk megküzdeni hatalmas halakkal, és van bennünk erő hozzá.
A hitelesítés után gyorsan elkészültek a fotók és videók, kapott tőlem egy puszit is, majd ment vissza méltó helyére ez a gyönyörű szörnyeteg.
Talán érdekes történet az is, hogy ezt a 60,20 kilogrammos halat tulajdonképpen már a megfogása előtt sikerült túlszárnyalnom.
A korábban említett 70 kilogramm feletti harcsát ugyanis szintén szerettem volna hitelesíteni. Amit pár héttel ezelőtt fogtam, de az időjárási körülmények azonban nem tették lehetővé.
Rendkívül nagy volt a hőség, ezért a halat csak egy gyors fotó erejéig emeltem ki, majd azonnal visszaengedtem.
Számomra ugyanis a halak biztonsága sokkal többet jelent bármilyen rekordnál vagy hivatalos eredménynél.
Ezért inkább vártam egy olyan időpontra, amikor a körülmények lehetővé teszik a biztonságos hitelesítést, és megpróbáltam újra megdönteni a női rekordot.
Így született meg végül a hivatalosan hitelesített 60,20 kilogrammos fogás.
Mit jelentett visszaengedni?
A hitelesítés, a mérlegelés és a fotózás természetesen hatalmas élmény volt, de számomra a fogás akkor teljes, amikor a hal visszakerül a vízbe.
Ott állsz egy több mint hatvan kilogrammos, gyönyörű élőlénnyel, amely percekkel korábban még minden erejével ellened küzdött.
Aztán elengeded.
És ő visszaúszik oda, ahonnan érkezett.
Ez számomra legalább akkora része a horgászatnak, mint maga a fogás.
A rekord önmagában hatalmas büszkeség, de az igazi érték számomra az, hogy ezt a gyönyörű halat újra szabadon láthattam elúszni.
Mi lesz a következő cél?
Természetesen nem szeretnék megállni.
A 60,20 kilogrammos fogás hatalmas mérföldkő az életemben, de nem érzem úgy, hogy ezzel véget ért volna a történet.
A 70+ kilogrammos hal, amit előtte fogtam, már megmutatta, hogy ennél nagyobb harcsák megfogása sem elérhetetlen számomra, ezért természetesen szeretném egyszer hivatalosan is túlszárnyalni a mostani egyéni rekordom.
És itt jön képbe Lujza.
A 100 kilogramm feletti, rendkívül okos harcsa, aki jelenleg az egyik legnagyobb kihívás számomra.
Szeretném tovább fejleszteni magam, tovább tanulni, még több időt tölteni a vízen, új hazai és külföldi vizeket is megismerni, és természetesen egyszer megfogni azt a kapitális harcsát, amelyről ma még csak álmodom.
Az üzenetem a női horgásztársaknak
Ha valamit szeretnék üzenni a női horgásztársaimnak, akkor az az, hogy soha ne hagyjátok, hogy bárki megmondja nektek, mire vagytok képesek csak azért, mert nők vagytok.
Én is kaptam hitetlenkedést. Én is hallottam, hogy egy nő nem fog tudni ekkora harcsát megfogni, főleg nem pergető bottal.
De nem akartam bizonygatni semmit.
Mentem tovább. Tanultam. Próbálkoztam. Hibáztam. Újra próbáltam. És hagytam, hogy az eredményeim beszéljenek helyettem.
A horgászat nem attól lesz a miénk, hogy mások szerint nőies vagy férfias. Attól lesz a miénk, hogy szeretjük.
Ha egy nő harcsázni akar, harcsázzon.
Ha pergetni akar, pergessen.
Ha kapitális halat akar fogni, próbálja meg.
És ha valaki azt mondja neki, hogy ezt úgysem tudja megcsinálni, akkor fogja meg a botot, menjen ki a vízre, és bizonyítsa be elsősorban saját magának, hogy igenis képes rá.
Én ezért is vagyok különösen büszke erre a 60,20 kilogrammos harcsára és a 70+ os halamra.
Nem azért, mert „nőként” fogtam meg.
Hanem azért, mert megmutathattam vele, hogy egy nő is lehet ugyanolyan elszánt, kitartó, erős és szenvedélyes horgász.
És talán ez a legfontosabb üzenetem:
Ne azt nézzétek, hogy mások szerint mire vagytok képesek. Nézzétek meg, hogy ti magatok mire vagytok képesek.
Én pedig továbbra is megyek a vízre, tanulok, próbálkozom, és keresem a következő „vaddisznó méretű kis cukiságot”.
Ki tudja… lehet, hogy jövőre Lujza is megadja magát nekem.
Addig pedig nyomjuk párosban a vízen szerelmesen Mákival, közös szenvedéllyel.