Paduccal folytatódott a Kőrösvidéki vizek őszi telepítési programja
A korábbi jászkeszeg telepítést követően a ezúttal egynyaras paducok kerültek a KHESZ kezelésében lévő vizekbe – számolt be róla közösségi oldalán a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége.

A jászkeszegek után tehát újabb, folyóvizeinkre jellemző őshonos halfaj állományának erősítésére került sor. Mint kiemelték, a hasonló telepítések célja nem csupán a horgászati lehetőségek bővítése, hanem vizeink természetes halállományának sokszínűségének hosszú távú támogatása is. A fiatal halak elfoglalták új élőhelyüket, ahol reményeik szerint megfelelő körülmények között fejlődhetnek tovább.
Köszöni a Szövetség Bognár Attila haltermelőnek a remek kondícióban érkező halakat, illetve Kollégáik helytállását a további logisztikában.
Jelen haltelepítés a MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat (ÁPFE) pályázati támogatásával valósult meg.
(Forrás: Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége)


