#talaljfogast
Image default

4-8 kg közötti anyasüllőket is telepít a Szövetség a Velencei-tóba!

4-8 kg közötti anyasüllőket is telepít a Szövetség a Velencei-tóba! Kerül még a vízbe szép számmal félkiló körüli növendék ragadozó is. 

A legutóbbi decemberi ragadozó telepítések után várhatóan február 26-án, hétfőn ismét süllőt telepítenek a Velencei- tóba – közölte az örömhírt a Mohosz. 

Mint írják, a tógazdasági halkészlettől függően, várhatóan 600-800 kg tüskéshátú kerül beszerzésre és kihelyezésre a Dinnyési hullámtörőnél.

A kihelyezendő halmennyiség hozzávetőlegesen egyik fele része 0,6 kg körüli, növendék,

a másik fele pedig nagyméretű és – 4-8 kg közötti tömegű – ivarérett, és reményeik szerint ívásra is rövidesen készen álló süllőanya (tejes és ikrás egyaránt) lesz.

Ezen a héten várhatóan minden tervezett helyszínen kihelyezésre kerülnek a süllőfészkek is a tóba, amelyek megfelelő minőségű, mesterséges ívási felület jelenthetnek számos ivarérett példány számára. A szállítmány előreláthatólag 12-13 óra körül érkezik a helyszínre.
A tervezett telepítés az Agrárminisztérium, Dr. Nagy István miniszter által, utólagos finanszírozási rendszerben támogatásra kerülő őszi Velencei-tavi Visszatelepítési és Állomány-fejlesztési Program keretében valósul meg.

Tavaly decemberben süllő és csuka is érkezett szép számmal

A tó ragadozóhal állományának felzárkóztatása az ősz folyamán folyamatosan zajlott a Velencei-tavon.  Decemberben újabb számottevő mennyiség érkezett csukából és süllőből.

“1500-2000 KG EGYNYARAS, 0,5 KG ÁTLAGTÖMEGŰ (TÚLNYOMÓRÉSZT MÉRETEN ALULI CSUKA), VALAMINT 100-200 KG NÖVENDÉK, 1-2 NYARAS, 20-40 DEKAGRAMMOS, UGYANCSAK ZÖMÉBEN MÉRETEN ALULI SÜLLŐ KERÜLt A VELENCEI-TÓBA.
A tervezett telepítés az Agrárminisztérium, Dr. Nagy István miniszter úr által, utólagos finanszírozásos rendszerben támogatásra kerülő őszi Velencei-tavi Visszatelepítési és Állomány-fejlesztési Program keretében valósul meg. “ – írják tájékoztatójukban. 

Az ősz folyamán eddig a következő mennyiségben került ragadozóhal a tóba:
  • November 9.: 300 kg egynyaras csuka
  • November 21.: 200 kg egynyaras csuka
  • November 23.: 8000-9000 darab egynyaras (10-15 cm közötti) balin

Novemberben is százszámra érkeztek a csukák a Velencei-tóba! 

Az őszi haltelepítések csukatelepítéssel folytatódtak – írta a MOHOSZ Velencei-tó közösségi oldalán.  Örömhír, hogy az előre jelzett 200 kg-nál több csuka lett, így tegnap összesen 300 kg növendék, zömében 1 nyaras korosztályú példányt sikerült beszerezni a Dinnyési Tógazdaságtól és a tóba kihelyezni.
A TELEPÍTETT HALAK ÁTLAGTÖMEGE 40-50 DEKAGRAMM KÖRÜL ALAKULT. TESTHOSSZ SZERINT 20-50 CENTIS PÉLDÁNYOK, ZÖMÉBEN KIFOGHATÓ MÉRET ALATTI PÉLDÁNYOK.
A telepítés a Szúnyog-szigeti Pákozd hajóállomásnál történt ezúttal. A tó többi részébe a későbbre ígért csukatételek fognak kikerülni, lehetőség szerint minél több partszakaszon és várhatóan a következő hét utáni időszakban – írták.

Örömteli, hogy gyönyörű keszegek is érkeztek

Az ősz folyamán számoltunk be arról a remek hírről is, hogy jelentős mennyiségű keszeg érkezett a Velencei-tóba! A halak átlagtömege 80 dekagramm körüli volt, szélesebb spektrumban 0,2-1,5 kg között mozgott az egyes példányok tömege.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZVelencei-tavi közösségi oldalán számolt be, hogy október 27-én, pénteken jelentős keszegtelepítés történt.  A halak a korábban az Agrárminisztérium által, utólagos finanszírozásos rendszerben támogatásra kerülő Visszatelepítési és Állomány-fejlesztési Program keretében érkeztek a tóba.

Örömteli, hogy a kihelyezett halfaj zömmel dévérkeszeg volt. Köztük jelentős mennyiségű anyahallal. Szintén remek hír, hogy a tervezettnél nagyobb mennyiségű, összesen 2500 kg keszeg telepítése történt meg.

A HALAK ÁTLAGTÖMEGE 80 DEKAGRAMM KÖRÜLI VOLT, SZÉLESEBB SPEKTRUMBAN 0,2-1,5 KG KÖZÖTT MOZGOTT AZ EGYES PÉLDÁNYOK TÖMEGE.

Mint közölték, a keszegtelepítés kapcsán egyelőre nincs meghatározott horgászati korlátozás vagy tilalom érvényben. Azonban várható a közeljövőben, elsősorban az anyaállomány védelme érdekében valamilyen szintű korlátozás bevezetés, legkésőbb a 2024. évi horgászrendben. Ez nemcsak a keszegállomány, hanem a később kihelyezésre kerülő ragadozófajok fokozottabb védelme érdekében is indokolt lesz – jelezték.

Az esős időszak folytatódása mellett bíznak abban is, hogy a kihelyezett halak jelentős része tavasszal sikeres le tud majd ívni, így segítik természetes szaporulatukkal állományuk megújulását.

(Forrás és fotók: Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZVelencei-tavi közösségi oldala)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Ez már elrettentő büntetés lenne: az ügyész leültetné a két „nyakzós” rapsicot!

gyilkosbalna

Igazi férfimunka: Gyönyörű halakat fogtak a srácok az Abádszalóki-medencében!

gyilkosbalna

Bíztató előjelek a Sebes-Körös mellékfolyójának szennyezéséről!

szurkeharcsa