#talaljfogast
Image default

Szép süllőkkel zárták a szezont a tilalom előtti napokon Barna Péterék!

Szép süllőkkel zárták a szezont a tilalom előtti napokon Barna Péterék! A tapasztalt Tisza-tavi pergetőhorgász magazinunknak is beszámolt az utolsó etap sikereiről.

Barna Péter horgásztársunk széles körben ismert a pergető közösségben. Közel egy évtizede kezdte versenyzői pályafutását, amely kisebb megmérettetéseken indult. Egyik rekordméretű fogása a MOHOSZ hivatalos rekordlistáján is megtalálható.

A kapitális sárkányt , mely 10,88kg-ot nyomott, és 89 cm testhosszal rendelkezett, 2020. februárjában sikerült horogracsalnia

A téli pergetőszezont szinte az utolós percig igyekezett kimeríteni, és több szép süllőt is sikerült megakasztaniuk.


“Az utolsó napokat végig nyomtuk, a tilalom előtt minden nap kint voltam, voltunk. Nagy erőkkel kerestük a süciket, hol a törésen, hol az akadók környékén voltak.

Nagyon nehéz peca volt, áradásban még benne voltunk bőven. Ennek ellenére azért megvannak a helyek, ahol ilyenkor lehet pergetni. Sajnos több szebb halam is meglépett, meg egy csomó balin is horogra akadt. 
Az utolsó napokon már íváson voltak, az tuti, látszott az uszonyukon. Emiatt nem is baj hogy jött a tilalom, nyugodtan végezhetik a dolgukat!” – kezdte beszámolóját.
A szezonra visszatekintve nem feltétlen volt könnyű horgászni az elmúlt időszakban elmondása szerint. Az áradások hol jöttek, hol mentek. pár napot lehetett zsinórban úgy igazán érdemes, zavartalan módon kint lenni, aztán totál bezavarosodott a víz.
A téli szezonban 2-3 nagyon  komoly süllője is meglépett.
“A gumik amiket használok, barnás árnyalatúak és fliterek vannak benne. Ez volt a tutti csali a télen. Még a balinok is ették. “ – válaszolta a bevált műcsalikról feltett kérdésünkre.
Barna gumi flitterekkel

A balinokról nincs fotó, ezek nem tartoznak a kedvenc halai közé. Úgy tartja, az igazi kihívás a pergető horgászatban a süllők becserkészése. A balin ha éhes, nem nehéz megfogni, ahogy a sügereket sem.

Az elmúlt szezonban zajlott versenyekről 2 db trófeát is magáénak tudhat, egy 1. és egy 2. helyét.

Barna Péter versenyzőként

“Összegezve szép téli pecát tarthatok magam mögött,folytatás a harcsákkal!

– írta lezárásként.

Gratulálunk a szép eredményekhez! Hasonló sikereket kívánunk a továbbiakban is a bajszosok célbavételekor!

KAPCSOLÓDÓ

Horgászás közben akadt egy orosz kislány százezer éves mamut lábszárcsontokra

gyilkosbalna

Egymillió süllőivadék kerül kihelyezésre az RSD-be április elején!

gyilkosbalna

Elég nagy a baj a Balatonnál, már az amurgéb is terjed!

gyilkosbalna