Gyönyörű aranyhalakat csalt horogra a két új pellet! Rák József a Verpeléti horgásztavon tesztelte az új csalikat, amelyeknek a pontyok egyszerűen képtelenek voltak ellenállni.
Nagyszerű képeket osztott meg a közösségi médiában Rák József, aki rendszerint a pontyokat veszi üldözőbe. Most éppen a Verpeléti horgásztavat látogatta meg. A sikeres pecáról egy rövid összefoglalót is megosztott a horgászat szerelmeseivel.
„A 2024.01.29-én a Verpeléti Horgásztó halait vettem ismét üldözőbe az idei 2 pellet újdonsággal ami a Lucifer és a Behemot voltak. Valamit a szintén újdonságnak számító piros spray amivel még vonzóbb lett a csemege.
A csali a már tőlem megszokott Feederhuligan Sárga 10mm popup volt csalitüskén 10es szakáll nélküli horgon felkínálva. Hogy mit fogtam???
18db pontyot tereltem szákba melyből 3 db gyönyörű koi is tiszteletét tette.
Melyik pellet volt a fogósabb?
A horgászat elején a Lucifer tűnt fogósabbnak, ám a Behemót kezdeti lemaradása után hamar felzárkózott és összesen 9-9 db pontyot adott mind két pellet. Nem etettem előre így csak annyi pellet került a vízbe (kb mindkét pelletből fél kg) ami a dobások során a kosárban volt.
Mindkét pellet ( Lucifer és Behemot ) is hozta a kötelezőt és a szép halakat. Ha ti is szeretnétek akár ilyen hidegben is szép halakat fogni nemsokára megtaláljátok az újdonságokat a www.feederhuligan.hu webshopunkon.
Horgásszatok sokat!” – zárta a beszámolót. Gratulálunk a szép fogásokhoz!
A Verpeléti Horgásztó
A Verpeléti Horgásztó Heves megyében a Mátra keleti lábánál, Verpelét nagyközségtől keletre, mintegy 3 km-re található. A 32 hektáros vízfelületet – melynek átlagos vízmélysége 2,5m – dombok és erdők szegélyezik, ezzel biztosítva a nyugodt és csendes kikapcsolódást.
A tógazda intenzív telepítéssel biztosítja a gazdag halállományt. A vízben a békés halak mellett a ragadozók is szép számmal előfordulnak. A horgászni vágyók a ponty, amur, kárász és keszegféléken kívül süllőt és csukát is akaszthatnak, valamint az utóbbi években egyre több méretes harcsa is horogra került, ezzel bizonyítva az állomány növekedését.
(Forrás: Rák József/Feederhuligan)