#talaljfogast
Image default

Halászhálóba akadt hosszúszárnyú bálnát mentettek meg Lengyelországban

Halászhálóba akadt hosszúszárnyú bálnát mentettek meg Lengyelországban

Halászhálóba akadt hosszúszárnyú bálnát szabadítottak ki szerdán vadvédelmi szakemberek és tengeri mentők Lengyelországban, a Balti-tenger partján – írta az MTI a Wolinski Nemzeti Park közlése alapján.

A 24.hu közlése szerint a mintegy hét méter hosszú fiatal bálna a nyugat-lengyelországi Miedzyzdroje várostól északra került gabalyodott halászhálóba, a mentés körülbelül egy órán át tartott.

A bálna eleinte rémültnek látszott, harcolt és csapkodott az uszonyaival, később viszont szemmel láthatólag megnyugodott, talán megértette, hogy csak segíteni akarunk

– mondta Piotr Goliona, a tengeri mentők egyik tagja.

Hozzátette: amikor kihúzták a bálnát a hálóból, egészen közel voltak hozzá, és ellenkezés nélkül engedte kioldozni magát. A mentőknek sikerült a bálnát sértetlenül kiszabadítaniuk.

Handout / Polish Maritime Search and Rescue Service / AFP

Azt nem tudni, hogyan került a bálna a lengyel partokhoz. Robert Czerniawski biológus, a Szczecini Egyetem munkatársa elmondta, hogy a hosszúszárnyú bálnák (Megaptera novaeangliae) csoportosan élnek, az Atlanti-óceán északi részén. A fiatal állat valószínűleg eltévedt, vagy különvált a többiektől.

A hosszúszárnyú bálnák akár 17 méter hosszúra és 40 tonnásra is megnőhetnek, főleg planktonikus rákokkal táplálkoznak. Rendszeresen vándorolnak a sarkvidékekhez közeli, táplálékban gazdag vizek, illetve a trópusi övhöz közeli, párzásra alkalmas régiók között. Évente több mint 8000 kilométert is megtesznek- jegyzi meg a híroldal.

A 24.hu szerint a hosszúszárnyú bálnák akár 50-100 évig is élhetnek, azonban a hajók, a halászfelszerelések és a vízszennyezés ideje korán véget vethetnek életüknek.

(Forrás: MTI/24.hu)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Közel 400 ezer előnevelt csuka került most a Balatonba!

gyilkosbalna

Jól megmaradnak a mesterségesen szaporított csuka ivadékok a Balatonban!

gyilkosbalna

A kutatók által jól ismert óriási fehér cápa tetemét sodorta partra a víz

gyilkosbalna