Hamarosan kezdődik az év leglátványosabb időszaka, a tiszavirágzás!
A tiszavirágzás az ország egyik leglátványosabb természeti jelensége, amely csupán pár napig tart. A várakozások szerint a mellékfolyókat követően hamarosan a Tiszán is megkezdődik a páratlan rajzás.
Idén is lesznek tiszavirág megfigyelő túrák
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatása szerint a Tisza mellékfolyóin megkezdődött a kérészek rajzása. Ez azt jelenti, hogy hamarosan a folyón is pár napig fantasztikus látványban lehet részünk a tiszavirágzás során – írja társoldalunk, a Lelépő.
A tiszavirágzás három fő napjára – melynek időpontja csak a megfigyelések alapján lehet meghatározható – a nemzeti park túrákat szervez majd a délutáni, illetve esti órákban. De nem csak ezzel készülnek a hortobágyi szakemberek. Idén ismét a tiszainokai Haven kikötőbe költözik három napra a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tiszavirágzásról szóló mobil kiállítása.
A rajzásra várva kézműves foglalkozással teszik tartalmassá a várakozást a gyermekek számára. A kérészek életmódjáról a kikötőben Tálas László tart majd előadást. Igény szerint az este folyamán szalonnasütésre is lesz lehetőség.
„AMIKOR MEGINDUL A RAJZÁS, A KIKÖTŐBEN MOTORCSÓNAKBA LEHET SZÁLLNI ÉS A TISZÁN, TELJESEN KÖZELRŐL MEGCSODÁLNI A KÉRÉSZEK NÁSZTÁNCÁT”
– írják közösségi oldalukon.
A tiszavirág rajzásáról
A kérész azért kel ki három év lárvaállapot után, hogy szaporodjon és utána szinte azonnal elpusztuljon. A kis élőlények igen érzékenyek a vizek tisztaságára,
SAJNOS EURÓPÁBÓL A TISZAVIRÁG SZINTE TELJESEN ELTŰNT MÁR.
Ezért is fontos, hogy megtegyünk mindent azért, hogy nálunk továbbra is fennmaradjon ez a ritka kérészfaj. A kérészrajzás tehát nem más, mint e nyolc-tizenkét centiméter hosszú rovar tömeges rajzása.
A KÉRÉSZEK ÁLTALÁBAN JÚNIUS KÖZEPE TÁJÁN INDULNAK RÖVID ÚTJUKRA, IDÉN ERRE HAMARABB SOR KERÜLHET.
A védett egyedek állományára fokozott veszélyt jelent a horgászat céljából történő jogellenes elpusztítás, az állat gyűjtése, tekintettel arra, hogy e faj napjainkra csak a Tiszán, illetve egy-két mellékfolyóján, mint a Körös és a Bodrog-folyón található meg.
A JOGSZABÁLY A TISZAVIRÁG TERMÉSZETVÉDELMI ÉRTÉKÉT 10.000 FORINTBAN ÁLLAPÍTOTTA MEG EGYEDENKÉNT.
Forrás: Lelépő, fotók: Révész Gábor, Albert András)