#talaljfogast
Image default

Majd’ 3 és fél kilós angolnát fogott a brit „angolnavadász”

Majd’ 3 és fél kilós angolnát fogott a brit „angolnavadász”! A gyönyörű halat egy kora esti horgászat alkalmával fogta egy kelet-yorkshire-i tavon.

Ha nagy angolnák fogásáról van szó, a legtöbb horgász azt fogja mondani, hogy Dél-Anglia a legmegfelelőbb hely. Neil Hardy azonban bebizonyította, hogy sokkal északabbra is meg lehet őket találni – írja az Anglingtimes.

A brit horgászmagazin cikke szerint a wakefieldi horgász az elmúlt 15 évet azzal töltötte, hogy kifejezetten nagy angolnákra vadásszon.

Kitartását pedig siker kornázta, hiszen halas csailiját nemrégiben ez a lenyűgöző, 7 font 3 unciás (3,30 kg-os) óriási angolna vette fel az egyik horgászata alkalmával.


„Általában éjszaka szoktam fogni őket, ezért nem tudtam elhinni, hogy ilyen kora este sikerült ezt a halat fognom” – mondta.

„Életem legjobb harcát produkálta, de először azt hittem, hogy ponty lehetett, mivel nem éreztem az angolnára jellemző „puffanást” a damilon. A hal megpördült és felbukkant – ekkor jöttem rá, hogy ez egy angolna, méghozzá egy jó angolna!”.

Neil elismeri, hogy volt dolga a hálóval a halat, amely 3 láb 8 hüvelyk hosszú volt, nehéz lett volna bármilyen hálóba kapni az erejükkel és a hátrafelé úszás képességével.

„Hogy az angolnákat idecsalogassam, kukacokkal etetek, amelyek más fajokat vonzanak, amelyek felkavarják a feneket, ami aztán bevonzza az angolnákat”.

„Mint minden angolnahorgász, én is rengeteg üres pecán megyek keresztül, de semmi sem veri az élményt, ha sikerrel zárom a horgászatot” – tette hozzá.

Hatalmas angolnát fogott élete első horgászatán az 5 éves kisfiú nemrégiben!

Az ötéves Harry Burton életében először horgászott az apjával, Richarddal, amikor horogra csalta a hatalmas, 5 font 12 unciás (2,6 kg)  angolnát. Érdekesség, hogy a kisfiúnak ez volt egyben élete első hala!

Az apa-fia páros az Evesham melletti Manor Farm Leisure-nél horgászott. Method feeder technikával próbáltak szerencsét. Alighogy bedobták a botot, kisvártatva érkezett Harry élete első kapása. Édesapja, Richard azt hitte, hogy pontyot fogott fia, azonban nagy meglepetésre a kis horgásznál is hosszabb angolna bukkant a felszínre!

„Ez volt az első közös horgászatunk! Mivel Harry már egy ideje kérte, hogy menjünk horgászni, és mivel az időjárás ígéretesnek tűnt, belevágtunk” – mesélte Richard az Anglingtimesnek.

„Felcsalizta és bedobta a saját feederét, és öt percig sem volt a vízben, mire olyan kapás érkezett, hogy majdnem behúzta Harry botját.” – emlékezett vissza az apa.

„Feltételeztem, hogy ez egy ponty volt, mivel rengeteg van a tóban, és elég erősen húzott, azonban nem hittem a szememnek, amikor egy hatalmas angolna bukkant a felszínre.”

„Küzdöttünk, hogy a megszákoljuk. Az óriási angolna hosszabb volt, mint Harry. Nem sűrűn fog az ember egy nála nagyobb halat, nem is beszélve élete első haláról.” – tette hozzá Richard.

„Harry nem akart túl sokat foglalkozni vele, ezért gyorsan elkaptuk és aztán visszaengedtük, ezt a halat egyikünk sem fogja soha elfelejteni!” – zárta Richard boldogan.

(Forrás: Aglingtimes)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Miért igazán károsak az invazív halfajok vizeinkben? 3. rész – A busa

szurkeharcsa

Pataki szajblingot fogott a 7 éves Olivér a Rábában – ez az első ilyen dokumentált eset!

gyilkosbalna

Mosolygós napot tölthettek el a kishorgászok az I. HAHSZ Gyermek Horgászversenyen!

szurkeharcsa