Hatalmas összefogással mentették meg a jég fogságába esett hattyút a Tisza-tavon! A gyönyörű madár életét valószínűleg az utolsó pillanatban sikerült megmenteni!
Valószínűleg az egész hétvégét jégbe fagyva tölthette egy hattyú a Tisza-tavon, Kisköre és Abádszalók között, a parttól néhány méterre – írta bejegyzésében Süveges András az Ezerarcú Tisza-tó szerkesztője.
Mint bejegyzésében megemlíti, “2024. január 14. Vasárnap volt. Gyönyörű, de hideg idő. Fotózni indultam, Kisköre felől Abádszalók irányába haladtam, hogy megörökítsem a Tisza-tó nemrégiben felöltött téli ruháját. Ekkor pillantottam meg egy hattyút, elég közel a parthoz. Lassítottam, de azután folytattam az utam. Elkészültek a képek, azután elindultam hazafelé. Közben többször is eszembe jutott a gyönyörű, fiatal madár.
Amikor ahhoz a helyhez értem, ahol korábban a hattyút láttam, megálltam. A tó felett csillagtenger ragyogott, fogtam a fényképezőgépet és lesétáltam a partra. Ekkor láttam meg a hattyút. Ugyanott volt, ahol órákkal azelőtt láttam. Készült róla egy kép, de ekkor már tudtam, hogy a jég fogságába esett. A talpaim alatt ropogó kristályok hangja sem ijesztette el.”
“Posztban kértem segítséget, mert addigra már nagyon átfagytam. Másnap reggel már többen is a bajba jutott hattyú megmentését szervezték. Ennek a lakossági összefogásnak köszönhetően sikerült időben kiszabadítani a jég fogságába esett állatot, így nem kellett egy újabb éjszakát ott töltenie, egy róka felbukkanásától tartva…
Köszönet mindenkinek, aki a mentésben vagy annak megszervezésében részt vett! Köszönet azoknak is, akik egy megosztással hozzájárultak ahhoz, hogy a mentőcsapat tagjaihoz a bajba jutott madár híre eljusson…
A képeken látható, hogy a pórul járt hattyúnak szerencsére nem kellett ezt az időt egyedül töltenie.
Remélem, hogy szép, boldog évek állnak előtte…
Vigyázz magadra, gyönyörű madárka!!!
Viszlát a gyönyörű, ezerarcú Tisza-tavon!” – zárta sorait meghatóan Süveges András!
Egész szerkesztőségünk nevében gratulálunk a nemes cselekedethez!
(Forrás és fotó: Ezerarcú Tisza-tó)