MInt írták, első lépcsőben az érkező vízhozam függvényében a Tisza-tó jelenlegi, Kisköre-felső vízmércén mért 620 mínusz 10 cm-es vízszintjét a 680 plusz-mínusz 5 cm-es tartományba duzzasztják, az alvízszint megtartása mellett (Kisköre-alsó vízmércén mért mínusz 280 cm), napi maximum 5 cm-es mértékben.

A Tisza-tó feltöltésének végrehajtását befolyásolhatja, módosíthatja a Tisza folyó vízjárása – tették hozzá.

Fontos dokumentumfilm készült a Tisza-tóról

A Tisza-tó élővilágának és fenntarthatóságának megóvása érdekében elkészült a “Tisza-tó írott és íratlan szabályok” című dokumentumfilm, amely már elérhető a nagyközönség számára. A filmet Ljasuk Dimitry rendezte, aki egyben a film főszereplője is. A dokumentumfilm célja, hogy felhívja a figyelmet a tóra látogatók számára fontos szabályokra és a környezetvédelmi intézkedésekre – írja társoldalunk, a Lelépő magazin.

A Tisza-tó ötven éve még mérnöki tervezés eredménye volt, de mára egy vadregényes vízi világ alakult ki, amely kiemelt turisztikai célponttá vált. Az ember alkotta paradicsom azonban a felelőtlen és kontrollálatlan turizmus miatt veszélybe került. A film célja, hogy ezt a folyamatot megállítsa és bemutassa,

milyen írott és íratlan szabályokat kell betartania azoknak, akik a Tisza-tóra látogatnak.

A dokumentumfilm során Ljasuk Dimitry találkozik vízirendőrökkel, bemutatja a természetvédelmi őrök munkáját, és elmeséli a Tisza-tó történetét. A nézők egyebek mellett megismerkedhetnek a csónakvezetés szabályaival, a vízi közlekedés előírásaival, valamint a horgászat és fürdőzés helyes gyakorlatával. A film kiemelten foglalkozik a hulladékproblémával is, és

hasznos tanácsokat ad a tó környezetének megóvására.

Az alkotás minden egyes képkockája a tó megóvását és fenntartható jövőjét szolgálja. Az érdeklődők részletes információkat kaphatnak a csónak kötelező felszereléséről, a Tisza-tó területeinek korlátozásairól, a vízirendészet feladatairól, valamint a kenuzás, kajakozás és SUP használatának szabályairól. Emellett bemutatja a természetvédelmi őrök munkáját és a sátorozás szabályait is.

A “Tisza-tó írott és íratlan szabályok” dokumentumfilm nemcsak szórakoztató és informatív, hanem egyben fontos üzenetet is közvetít.

Vigyázzunk jobban a Tisza-tóra és élővilágára, hogy a tó fenntartható jövője biztosított legyen.

(Forrás: Sporthorgasz.eu. Lelépő, fotók: Ljasuk Dimitry Facebook oldala)

Halazin